A manipuláció nem ismeretlen fogalom a mindennapi életben, reklámok ezrei akarnak rábírni valamire, amire nem feltétlen van szükségünk. És valljuk be, néha mindenkinek eszébe jut, hogy milyen jó lenne, ha kicsit ő írányíthatná az eseményeket. Ha egy csettintéssel megoldódnának a gondjai és sosem kéne aggódni semmi miatt. De ha még a napraforgók is arra hajlanak, amerre mi járunk, hol marad az élvezet?
A játékipar gyorsan pontot tett a vágyak végére és gyártott egy rakás olyan játékot, ahol kipróbálhatjuk magunkat, mint a világ alfája és omegája.
Mik azok az istenjátékok?
Az istenjátéknak nevezett kategóriába azok a főként stratégiai játékok tartoznak, amelyekben közvetlen parancsok többnyire nem adhatók az egységeknek, a játékmenet a megfelelő környezet kialakításából és az egységekkel való kommunikációból áll. Ez a felépítés nem tartozik a legsűrűbben elővett szerkezetek közé, de talán pont ezért olyan izgalmasak és innovatívak.
A kategória születése Peter Molyneux nevéhez fűződik, aki a Populous, Dungeon Keeper, Black and White fejlesztését is vezette.
Black and White 1-2 (Lionhead Studios)
A játékos egy istenség, akinek egy képviselőjén keresztül és azzal szoros együttműködésben kell kommunikálnia a híveivel. Ez a képviselő pedig valamilyen választott antropomorf titán (tigris, farkas, tehén, stb.), amelyet a pályák során felnevel és formálja annak jellemét, megtanítja egyes munkákra. A győzelemhez több út vezet, lehet például szeretettel vagy félelemkeltéssel uralkodni, amitől függően a lényünk és a környezet is változik.
Ez a rövid listának ez egyetlen olyan címe, amiben elsősorban egy morális kérdéssel kerülünk szembe, el kell dönteni, hogy melyik hozzáállás a szimpatikusabb. Akiben még pixelek felé is ki tud alakulni felelősségtudat, az valószínűleg másképp dönt, mint aki örül, hogy végre tud egy kicsit következmények nélkül gonoszkodni.
Spore (Maxis)
Egy faj evolúcióját kíséri végig az őslevestől az űrutazásig. Itt a játékmenet a fejlődés szakaszainként váltakozik. Bár egy egyedet egyszerre lehet irányítani, formálni, később már kollektíven irányíthatók a törzseik, civilizációjuk.
Bár az ötlet remek, a variációk végtelennek tűnnek, a lényszerkesztő szinte végtelen variációval kecsegtet (aki ügyes, meglévő karakterekhez is tud hasonlót alkotni, mint pl. Homer Simpson, vagy Kenny), a játékmenetben körülbelül ötféle játékmechanika követi egymást, és egyik sem érződik kiforrottnak. Emlékszem, kétszer eljutottam benne az űrutazás korszakába, aztán meguntam, és olvastam több hasonló véleményt.
A Spore mindenesetre egyedi és érdekes élmény, még ha csak néhány alkalomra is.
From Dust (Ubisoft)
A From Dustban is egy isteni entitást alakítunk (Breath of God), aki a környezet alakításával segíti az embereket egy világok közötti utazáson az időjárás és a domborzati viszonyok leküzdésével. A koncepció egyszerű, a játék könnyen kezelhető, a látvány kimagasló.
Bár csupán tizenöt játszható pálya van, és azokkal relatíve gyorsan lehet végezni, az élmény mégis megéri. Fejfájást egyedül a játékbeli emberkék borzasztóan limitált értelmi képességei okozhatnak, amit felfoghatunk nehezítésként is.
Akinek elég örömet okoz, hogy hegyeket épít lávából, folyókat formál, figyeli, ahogy a síkságon szép lassan elterjed a növényzet, aztán esetleg elég, annak csak ajánlani tudom.
Dungeon Keeper (Bullfrog Productions)
A god game kategóriába csak a játékmeneten keresztül sorolható, hiszen itt, ha valakit alakítunk is, az biztosan nem isten. Fel tudjátok idézni azokat a barlangokat, ahol a páncélos lovagok leküzdik a démonokat és elveszik az összes aranyukat? Na, itt pontosan azokat a démonokat irányítjuk és visszük győzelemre a jóságos (pénzéhes) ellenséges csapatok ellen.
A lényekkel elsősorban parancsok útján kommunikálunk, de nem személy szerint, hanem egy kijelölt területhez kötött feladatra megvárjuk, amíg reagál egy adott lény. Építhetünk nekik háló-és edzőtermeket, kínzókamrákat, „ebédlőt”, és magunknak kincstárat a temérdek arany tárolásához. Ha látunk egy lustább egyedet, azt azért meg lehet pofozni.
Reus (Abbey Games)
Négy ősi teremtmény segítségével teremtjük meg az emberek számára a megfelelő környezetet a fejlődéshez az emberek egymás és természet közti harmóniájára törekedve, ami pontosan annyira könnyű, mint a való életben. Ha túl keveset kapnak, depressziósak lesznek, ha túl sokat, agresszívek. A játéknak nincs története, a saját világán belül érákban gondolkodik, amelyek során elindíthatunk egy civilizációt, majd a game session-ök közötti szunyókálás következtében ismét üres lesz a bolygó. Mivel újra és újra ugyanazt játsszuk, ezért a játék achievementekkel jutalmazza azt, ha bizonyos technológiai vagy egyéb mérföldköveket elérünk
+1 Godus (22cans)
A Godus a lista hatodik, nem hivatalos tagja, ami talán a god game szülőatyja, Peter Molyneux munkásságán szégyenfoltként jelenhet meg. 2013-ban jelent meg early access játékként a Steamen a Populous szellemi örököseként, amelyet egy borsos húsz eurós áron lehet a mai napig megvásárolni. Amire nem számított a célközönség, hogy a fejlesztés a pénz bezsebelése után gyakorlatilag leállt (2 programozó dolgozik jelenleg a projekten), illetve minden maradék forrását egy pay-to-win android verzióba öli, ami a legtöbb készüléken el sem indul.
Reménykedem, hogy ez csak egy szükséges rossz egy nagyobb projekt megvalósításának érdekében, de az early access játékok hasonló példái (pl.: DayZ) nem sok jóval kecsegtetnek.
Ahogy látjátok god game meghatározása egyáltalán nem áll stabil lábakon, ez pedig a fenti játékok különbségein is látszik. Annyi a közös bennük, hogy kimondottan vagy kimondatlanul egy isteni entitás bőrébe bújunk. Elválasztjuk az olyan stratégiai játékoktól, mint a Warcraft vagy a Heroes of Might and Magic, ahol szintén felsőbb hatalomként irányítunk hadvezéreket és katonáikat, miközben a mi történeten belüli szerepünk kimerül a kívülről jövő parancsadásban. És ha a god game tényleg csak a környezettel való kommunikációra teszi a hangsúlyt az egységek irányítása helyett, akkor maga a fogalom inkább csak a műfaj első képviselőinek témaválasztására utal, nem a betöltött szerep a mérvadó. A legjobb példa erre a Roller Coaster Tycoon, ami bár nem sorolandó a kategóriába, mégis szokatlan képességekkel ruházza fel a lelkes vidámpark-igazgatót.
Legyen viszont szó egysejtűek, katonák, tárgyak, vagy akár vidámparki látogatók irányításáról, az általunk betöltött szerep egyik esetben sem átlagos, így ha műfajként nem is működik jól a kifejezés, címkének mindenféleképpen megfelel.
