Átírások
Kezdjük a legegyszerűbbel, ami a legközelebb áll hozzánk: a magyar átírással. Ebben értelemszerűen mindent a magyar íráshoz igazítanak, mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók tekintetében. Nem akarok a nagyon tudományos szövegekkel jönni, ezért inkább a gyakorlati részét mutatnám be:
Van, amelyek írása és kiejtése egyezik, ilyenek a sima magánhangzók (a i, u, e, o), illetve a legtöbb k, t, n, h, m, r soros írásjegyek (lentebb feltüntetve lesz kivétel) és az n írásjegy.
Az „s” sort mi „sz”-vel írjuk és ejtjük, kivéve a „shi”-t, ami „si” lesz. Amit pedig „sh”-nak írnak, az a magyarban „s” lesz.
A „t” sorból két írásjegy átírása különbözik: a „chi” – „csi” és a „tsu” – „cu”. Ami „ch” az „cs”-vé válik, és ami „ts” az „c” lesz.
Az „y” pedig nálunk „j” lesz, míg az ő „j” betűs szótagjai a magyarban „dzs”-k, illetve a „w”-t sima „v”-nek ejtjük.
Hosszított magánhangzók: „ou” – „ó”; „uu” – „ú”; „ii” – „í”. Például: shougun (しょうぐん) – sógun.
| kana | latin betűs átírás | magyar átírás |
|---|---|---|
| さ - サ | sa | sza |
| し - シ | shi | si |
| ち - チ | chi | csi |
| つ - ツ | tsu | cu |
| ふ - フ | fu | fu* |
| や - ヤ | ya | ja |
| わ - ワ | wa | va |
| じ - ジ | ji | dzsi |
| しゃ - シャ | sha | sa |
*Az f-et a japánok nem úgy mondják, mint mi. Míg mi a levegőt a fogunknak ütköztetve ejtjük, addig az ő kiejtésükben nem ütközik akadálynak, inkább olyan, mint egy fújás.
A Hepburn átírás
Ez a fajta átírás az angol (és olasz) nyelven alapul és nem szabványosított, viszont többnyire ezt használják, mert ezt a nyugati embereknek (főleg akik tudnak az előzőleg említett nyelveken) könnyebb alkalmazni és kiejteni (ennek is van pár verziója, de ebbe most nem mennék bele). A Hepburn a mássalhangzókat a fenti latin betűs átírással írja és angolosan ejti. Egyedül a „ch” hosszításánál ír „tch”-t „cch” helyett. Pl.: maccha - matcha.
A hosszított magánhangzóknál viszont többféle átírással is találkozhatunk, ahol vagy kiírják mindkét betűt, vagy egy egyenes vonalat tesznek a magánhangzó felé (pl.: ā ). Szóösszetételnél, duplázott i-nél, illetve az igék szótári alakjánál (u-ra végződnek) kiírják mind a két magánhangzót, a többi esetben összevonják.
Továbbá van még a Kunrei-shiki átírás, ami szabványos. Fő eltérései: néhány kanát máshogy írnak, mint a hepburnben, „sh” helyett „s”-t írnak és magánhangzó hosszításnál egyenes vonal helyett háztető (^) jelet használnak. Eltérnek például a következők: „tsu” – „tu”; „chi” – „ti”; „fu” – „hu”; „ji” – „zi”; „sha” – „sya”.
Morfémával elválasztott magánhangzók nem számítanak hosszúnak, így például: おもう (思う) omou, nem pedig omô.
Végül a Nihon-shiki/Nippon-shiki: szintén szabványos, ez alapján készült a Kunrei-shiki, kevés eltérés van a kettő között.
Fő eltérések: a „zu”-t „du”-nak írják, az „o” partikulát „wo”-nak, az „e” partikulát „he”-nek és a „wa” partikulát „ha”-nak írják.
