A. M. Aranth (Holló-Vaskó Péter): A Liliom Kora - Kritika
A Liliom Kora olyan, mint az okos lány meséje, volt is és nem is, értetted is és nem is, tetszett is és nem is. De mindenképpen érdekes volt végigkövetni az eseményeket. Kérdés, hogy ezt a kisregényt most a szerző épp kinek írta?
A Holdárnyék-sorozatnál már felvetődött a kérdés, hogy ki is pontosan a célközönség. A Liliom Koránál legalább annyira nehéz ezt megmondani, mint a Cleadurnál. Élvezhető felnőttként is és gyerekként is ugyan, de mivel úgy tűnik, még mindig nincs eldöntve a szerző fejében, hogy kit céloz meg mindezzel, mind a kettőnek hiányérzete támad. A gyerek nem ért bizonyos összefüggéseket, a felnőtt pedig néha túl egyszerűnek találhatja a cselekményt, nincs elég fordulat, nem tud úgy izgulni a közelgő apokalipszis hatására, mint egy tízéves.
A kisregény novellának indult, bár nem igazán értem, hogy lehetett volna valaha is novella ennyi szereplővel és színtérrel. Az egyetlen, ami a novella keretein belül tarthatta volna, az a végén lévő csattanó. Kérdés így utólag, hogy érdemes volt-e ennyi szállal felhígítani a cselekményt, mert így kissé töredezetté vált a narráció. A szerző a Holdárnyék-sorozatából már ismert rejtvény tematikát hozta itt is, a végén egy elegáns asztalfejelést okozva az olvasó számára, mikor utólag rájön, hogy mi minden is utalt a végkifejletre.
A karakterek sajnos elnagyoltra sikerültek, a jellemek kibontása még elbírt volna száz oldalt. Így sokszor csak kapkodja az ember a fejét, hogy mi minden történik és mennyi új információt kap. Nagyon nagy dózisban és végtelenül ömlesztve zúdulnak ránk a cselekmény során megjelenő jellemrajzok, mintha egy-egy szerepjátékos kártyát nyomnának a kezünkbe, hogy na, tessék, letelt a kör, most cserélünk, te most ezzel játszol tovább! És mire megszoknánk a kezünkbe került lapot, máris jön a következő kör, ismét egy ismeretlennel nézhetünk szembe. Kérdés, hogy jó-e, ha ilyen rövid időn belül, ennyi narratív váltást eszközölnek, egy alig száz oldalas kisregényben. Így sajnos a regény végére én sem tudtam eldönteni, hogy melyikkel szimpatizálok és melyiket akarom a Pokol egy nagyon mély bugyrába száműzni. Kimaradt az azonosulásra szánt oldalak száma, elég kevés helyzetben ismerhetjük meg a szereplőket.
A regényt leginkább egy óra szerkezetéhez lehetne hasonlítani. Rengeteg kis műszer munkálkodik benne, amit szabad szemmel nem látunk, csak apró kattanásokból figyelhetünk fel rájuk, a többit a fantáziánkra bízzák. Ezzel viszont az a baj, hogyha nem elég díszes egy óra előlapja, akkor nem értjük, hogy miért is kerül ennyibe. Hiába van ráírva, hogy sosem késik, ilyen meg olyan helyről szállított alkatrészekből van összerakva és ez meg az a híres mesterember készítette, ráadásul még egyedi darab is. Ha nincs kézzelfogható bizonyíték, akkor hitetlenkedve nézünk, hogy de miért ennyi? Ahogy az ilyen órákhoz, A Liliom Korához is sok türelem kell, hogy megemésszük és utána járjunk minden apró részletnek, mert ha csak átfutunk rajta, akkor nem fogjuk érteni, mi miért történt.
Érdemes ennyit rágódni ezen a kisregényen?
Ha az ember szereti a steampunkot, az irodalmat és esetleg még nyelvész vénával is megáldotta a sors, hogy a fel-felbukkanó nyelvi rejtvényeket is észrevegye, akkor mindenképpen megéri. Nem szokványos olvasmány, minden szempontból kevert és kavart szerkezetű, borzasztónak figyelni kell minden apró részletre. Érdemes többször is elolvasni, hogy rendesen összeálljon az ember fejében a cselekmény, mert elsőre lehet, néhol szürke foltok maradnak.
De miért épp steampunk?
Jó kérdés, hogy mennyire kellett a steampunk világ ehhez a történethez. Ugyan kiegészíti a rejtvényt, de az olvasóban előítéleteket is támaszt ezzel. Mert, ha steampunk, akkor legyen ilyen, meg olyan, és ennek a kisregénynek nem feltétlen kéne „ilyennek” vagy „olyannak” lennie. Ahogy a szerző Holdárnyék-sorozatában is megszokhattuk már, mindez csak nehezítés a találós kérdés megválaszolásához vezető úton, nem pedig kategória. A Liliom Korára sem szabadna ráhúzni a steampunk jelzőt, vagy legalábbis az emberekben megmaradt steampunk képet. Ne azért olvassa el valaki ezt a kisregényt, mert steampunk, hanem mert érdekes. És ahogy a steampunk sem csak néhány fogaskerékből áll, Holló-Vaskó Péter kisregénye sem csupán egy elrabolt lány története.
Miért tetszett nekem A Liliom Kora?
Mert mese. Nem fondorlatos módon akarja megoldani a világ összes problémáját és nem keres választ egy költői kérdésre sem. Nincs benne mély filozófiai okfejtés, vagy erkölcsi tanulság. Csupán egy angol szakon nevelkedett sci-fi és fantasy fan története, amit elölről és hátulról is a kezünkbe lehet venni, olvasni munkába menet, vagy lefekvés előtt gyereknek és felnőttnek egyaránt. És hol máshol élhet leginkább a mese, mint azokban az írásokban, amelyek csak tíz percet kérnek? A Liliom Kora egy kis világ, egy kis keresztrejtvénnyel a lapjain, és nem is akar több lenni ennél.
