A héten már több cikket is olvashattatok tőlünk, amikben az idei kedvenceinket igyekeztünk bemutatni, de most kicsit elkanyarodunk 2015-től, ugyanis az év egyik kiemelkedő sorozata a True Detective volt, amelynek már a 2014-es évadáról is érdemes beszélni.
A tavalyi év talán legnagyobb durranása a sorozatok terén kétségtelenül az HBO új szériája, a True Detective (A törvény nevében) volt. A nézők és a kritikusok többsége egyaránt szuperlatívuszokban beszélt róla, a későbbi díjátadókon pedig számos elismerést besöpört. De vajon mi volt az, ami az első évadot ilyen hamar kultstátuszba emelte?
Történetünk 2012-ben kezdődik, amikor két detektív felkeresi az egykori gyilkossági nyomozókat, Marty Hartot (Woody Harrelson) és Rust Cohle-t (Matthew McConaughey). Egy korábbi ügyükre kíváncsiak, mivel annak az aktái elvesztek a Rita-hurrikán idején. 1995-ben a louisianai rendőrség bejelentést kap, hogy egy szántóföld mellett megtalálták egy lány holttestét. A két nyomozó a helyszínre érkezve olyasmit lát, amihez hasonlóval még soha nem találkozott: az áldozatot meztelenre vetkőztették és megkötözték, a fejére szarvasagancs-koronát tettek, a szemét bekötötték, a testét pedig imádkozó pózba állították. Az egész helyszín azt a benyomást kelti, mintha egy okkult rituálé maradványait látnánk. Marty és Rust rögtön neki is látnak a nyomozásnak, habár nem sok kiindulópontjuk akad a rejtélyes esettel kapcsolatban. Hamarosan évekkel ezelőtt eltűnt személyek kerülnek az üggyel összefüggésbe, valamint a nyomozók a kutatás során többször találkoznak olyan nevekkel, mint a „Sárga Király” és „Carcosa”. Marty és Rust számára úgy tűnik, hogy reménytelenül tapogatóznak a sötétben, de hamarosan rájönnek, hogy az ügy szálai sokkal mélyebbre nyúlnak, mint ahogy azt először gondolták.
Maga a történet kiindulópontja nem különösebben kiemelkedő, hiszen láttunk már korábban is rejtélyes vagy okkult gyilkosság köré épülő sorozatokat, elég csak a nagy öreg Twin Peaks-re gondolni. Maga a nyomozás folyamata sincs igazán részletekbe menően bemutatva, csak éppen annyira, amennyire szükséges. Szóval azok, akik egy klasszikus krimit várnak a True Detective-től, azok könnyen lehet, hogy végül csalódni fognak.
Akkor mégis mi az, ami kiemeli a sorozatot a kábeltévés mezőnyből? Véleményem szerint két igazi húzóereje van a True Detective-nek. Az első a nagybetűs Hangulat. Louisiana állama a mocsaras vidékeivel, az elhagyott, rothadó tanyákkal és városokkal remek közeget biztosít egy rejtélyes bűnügy felgöngyölítéséhez. Carcosa és a Sárga Király említésével a sorozat Ambrose Bierce és Robert W. Chambers mitológiáját is bevonja a történetbe, a feszült tempójú és hátborzongató finálé pedig már-már lovecrafti hatásokat mutat.
A másik, amiben nagyon erős a sorozat, az a két főszereplő karaktere és az őket játszó színészek fantasztikus alakítása. A két nyomozó gyakorlatilag szöges ellentéte egymásnak: Marty első ránézésre a tipikus, konzervatív nézeteket valló mintazsarunak tűnik, de hamar kiderül róla, hogy csalja a feleségét és nem igazán találja a közös nevezőt a családjával. Rust rendkívül különc, már-már antiszociális viselkedése pedig egy mélyen sebzett férfit rejt, akit üldöz a halott lányának és a tönkrement házasságának emléke, ugyanakkor a végsőkig képes elmenni a tettesek megtalálásának érdekében. Egyikük sem tökéletes, mind a ketten követnek el hibákat, de éppen ez teszi őket igazán emberivé és szerethetővé. Kettejük kapcsolata és a köztük lévő állandó súrlódás adja a sorozat igazi dinamikáját. De mindez nem jöhetett volna létre a színészek munkája nélkül, és azt kell mondjam, hogy Woody Harrelson és Matthew McCounaghey igazán emlékezetes alakítást nyújtanak. Harrelson remekül hozza a kissé lassú gondolkodású nyomozót, akinek azért a helyén van a szíve, McConaughey pedig az utolsó kétségeket is eloszlatja afelől, hogy ő egy igazi drámai színész. Bár eléggé háttérbe szorulnak a két főhőshöz képest, a mellékszereplők alakítására sem lehet panaszunk. Külön kiemelném közülük a Marty feleségét játszó Michelle Monaghant.
A True Detective filmtechnikai részét sem érheti komoly kritika. Az egész széria remekül van fényképezve, és helyenként olyan megoldásokkal is találkozhatunk, amik szokatlannak tűnhetnek egy kábelsorozatnál. A személyes kedvencem a negyedik rész végén látható akciójelenet, ahol 6 percen keresztül egyetlen vágás sem (!) látható. Az említett jelenet alatt végig az volt az érzésem, hogy nem egy sorozatot nézek, hanem egy profi hollywoodi akciófilmet. A soundtracket is csak dicsérni tudom, a készítőknek remekül sikerült kiválasztaniuk a zenéket, amik szintén segítenek az egyedülálló hangulat megteremtésében.
Gondolom, az eddig leírtakból világossá vált, hogy szerintem a True Detective az egyik legjobb most futó antológia-sorozat. De vajon a második évad is képes volt ennyire jól szerepelni? Az biztos, hogy nem volt könnyű dolga, mivel az első nagyon magasra tette a lécet.
