Cikkünk szereplői kitalált alakok, még a valóságosak is. A cikkben csúnya szavak hangzanak el, ezért elolvasását semmilyen életkorban lévő látogatónknak nem ajánljuk!
Már sok – sok éve annak, hogy az orkok átjöttek a Dark Portalon és letelepedtek Azerothban. Őket aztán követték a Draenei-k és a már őslakosnak számító élőhalottak, akik bár nem bevándorlók voltak, de reanimált mivoltuknál fogva azért nehezen tudta őket a társadalom befogadni.
Azeroth népe azért lassan megbékélt, bár a faji ellentétek még most is erősek, kisebb mészárlásoktól, vérengzésektől, raidektől és egyebektől eltekintve azért jól megvannak. Ám most történt valami…
Első nap
.
Gul’dan, a Lockok a Démonokért (továbbiakban LAD) pártelnök aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Burning Legion otthonát természetfeletti erők és háborúk szaggatják darabokra. Elmondta továbbá, hogy Azeroth népének kötelessége segíteni a bajba jutott démonokon és mindent megtenni, hogy azok új otthonra találhassanak. Kickstarteren elindította a Dark Portal V2 projektet melynek segítségével képes lenne megmenteni a szerencsétlen démonokat.
Természetesen az ügyben felszólaltak Azeroth fontosabb figurái és kifejtették véleményüket az egyre démonibb démon-helyzetet illetően.








Második nap
Gul’dan nem szórakozott! A Kickstarteren hamar összejött a pénz a Dark Portal V2 –re, hiszen később olyan támogatók is becsúsztak, mint a buta, de nagyon gazdag Garrosh Hellscream. Így már másnap elindulhatott a Dark Portal V2 építése és hamar el is készült.
Amire senki nem számított, hogy az este folyamán megindul a fejletlen kontinensekről és idősíkokról az ork-bevándorlás, de ennek néhányan gyorsan elejét vették.
Egyértelművé vált a helyzet, hogy a Dark Portal V2 elég nagy problémákat hordoz magával.
Harmadik nap

Kisebb veszekedés után Garithos tábornok (aki egyébként ugyanezen a néven szabadalmaztatott egy gabonapelyhet) kiadta parancsban a Blood Elfeknek, hogy tegyenek rendet a Dark Portal V2. Kael’thas Sunstrider vezetésével meg is érkeztek a csapatok a kijelölt helyre, ahol a menekültválság szinte kezelhetetlenné fajult. Orkok tömkelege próbált átjutni a portálon, néhányan hamis igazolványokkal démonoknak, Burning Legion állampolgároknak próbálták kiadni magukat.
Negyedik nap
Az előző nap elég kemény volt Kael’thas számára, a helyzet pedig azóta csak súlyosbodott. Az orkok most már nem csak hamis okmányokkal próbálnak betörni, de legtöbbjük bizony lepaktál a démonokkal, ezzel is kicselezve a rendszert. A Barrens Chat egyezményt próbálják meg ezzel kijátszani, mivel így maguk is menekültjogot kapnak, hiszen a démonok családjához tartoznak a paktum után.

Ötödik nap
Miután Illidan és Kael’thas összeálltak, kicsit javulni látszott a helyzet, de elfogadhatónak korántsem volt nevezhető. Illidan egyre elkeseredettebben próbálta útját állni az illegális portálátlépőknek, de mind hiába.

A rendkívül gyanús személlyel való beszélgetés után Illidan egy kicsit megváltozott. A migráns helyzet eldurvult, immáron elkerülhetetlen volt, hogy mások is lépjenek.

Hatodik nap

Malfurion bejelentése után a világ sokkal nyugodtabb lett. Bár öccsét börtönbe vetette, megostoroztatta, megkínozta, felpofozta, megcsiklandozta, a többieket csak figyelmeztetésben részesítette. A kommunikáció azonban továbbra sem haladt tovább, mint egymás cseszegetése. Bár ezen a napon többször is elhangzott, hogy ki és mennyire volt hülye, arról nem esett szó, hogy mit is kéne csinálni, hogy lehetne ezt megoldani. Kael’thas pedig minden bizonnyal rossz tanulságot vont le az esetből.
Hetedik nap

Kael’thas Sunstrider bejelentése után pedig kijött az új kieg…