Miért/Mikor ciki animésnek lenni?

Miért/Mikor ciki animésnek lenni?

Mix Bak Krisztián AnimeStahp

Csapjunk is bele a lecsóba, hogy miért és mikor kezd ez az egész rettentően kínossá és cikivé válni. Nincs mit szépíteni, sajnos a gyenge kezdés után erős visszaesés érződik az amúgy sem az intelligenciájáról híres community-ben. Ez nem azt jelenti, hogy te, aki most olvasod ezt és beletartozol ebbe a szubkultúrába szintén idióta vagy, csak azt, hogy a legtöbben bizony finoman fogalmazva sem szalonképesek. Persze, ha megsértődsz, annak valószínűleg oka van…

Már alapjáraton az is elég furcsa szokás nálunk, hogy mindenki büszkén veri a mellét, hogy mekkora otaku pedig ez a kifejezés nem véletlenül sértő a szigetországban. Ezt illene azoknak is tudni, akik egyébként elhagyva sajátjukat, egy animés/japán nevet vettek fel. Ez utóbbival egyébként nem feltétlenül van gond. Vannak olyan közösségek és baráti társaságok, ahol ezek a nevek lassan becenevekké válnak, lévén közös az érdeklődési kör, és az évek során eléggé meg lehet szokni. Viszont, amikor valaki Hoshiaki Mikao néven fut Facebookon, és saját maga helyett a karakterről rak ki képeket, majd elkezdi magát a valóságban is így hívatni… na, ott problémák vannak.

Ez a helyzet ugyanis már annyiban különbözik az előzőtől, hogy az emberünk megpróbál azonosulni egy olyan képzeletbeli karakterrel, amihez semmi köze nincs, és nem is lesz. Ilyenkor az emberek hajlamosak elveszíteni a valóságérzetüket, és túl komolyan venni egy olyan dolgot, amit nem lenne szabad. Már egy rossz szót sem lehet tenni a kedvenc sorozatára/karakterére anélkül, hogy ő azt személyes sértésnek élné meg, ez pedig nem normális.

Persze ez a probléma nem csak azoknál jelentkezik, akik eljutnak egészen az identitászavarig, előfordul ez az egyszeri embereknél is, akik képtelenek megérteni, ha a rajongásuk tárgyát valaki nem szívleli. Ezeknek az embereknek kéne egy jó nagy pofon, hogy felébredjenek és rádöbbenjenek, hogy ez bizony a szórakozásról szól és az egyéni ízlésről. Mindenkinek joga van utálni és szeretni bármit, legyen az akármilyen szutyok vagy zseniális.

Azonban vannak olyan helyzetek, amikor nem kérdéses, hogy az alkotás rossz-e vagy éppen jó, ilyen volt például a Dance with Devilsés a Shingeki! Kyojin Chuugakkou az őszi szezonban, amelyek tökéletesen értékelhetetlenre sikerültek. Annak ellenére, hogy ez teljesen egyértelmű, egyesek mégis képesek foggal-körömmel védeni ezeket a műveket, mert egyszerűen képtelenek elszakadni a karakterektől, a történettől és a világtól. Annyira azonosultak ezzel az egésszel, hogy ha ezüstálcán nyújtanák át nekik egy kis gőzölgő marhatrágya körettel, akkor is mosollyal fogyasztanák, mert erhmahgerd, Attack on Titan. Ilyenkor az ember azért elgondolkozik azon, hogy megéri-e megszólalni a fanatikusok között.

A habzó szájú hülyegyerekek akkor se fogják beismerni, hogy valami rossz, ha az ember tényekkel alátámasztja, és egy Gyűrűk Ura hosszúságú novellában szépen megfogalmazva felvázolja nekik a problémákat.

Ilyenkor sem azzal van a probléma, hogy egyesek véleménye nem változik és nem kezdik ők is őrült módjára fikázni az adott művet, miközben egy kamion tetején egy lángszórós gitárt pengetnek. A gond ott kezdődik, hogy nem képesek elfogadni a tényeket. Hány és hány olyan ember van, aki tudja valamiről, hogy az nem a legjobb, de mégis szereti? A Dragon Ball is tele van hibákkal, mindenki tudja, mindenki elismeri és mégis szereti. Ettől függetlenül egy normális ember nem fogja neked elkezdeni magyarázni, hogy miért is vagy hülye, ha szerinted baromság Krillint visszahozni az életbe már százhuszonharmadszor is.

A legrosszabbak azonban azok, akik kamubuzit és kamuleszbit játszanak, csak azért, mert ebben a szubkultban ettől lesznek népszerűek. Nem a mássággal van probléma, mert mindenkit el kell fogadni úgy, ahogy van. A probléma ott kezdődik, hogy azok az emberek, akiknek tényleg meg kell küzdenie önmagukkal és a világgal, mert nem olyanok, mint a többiek, ugyanúgy lesznek megítélve, mint ezek a divatszexuálisok. Senkinek nem hiányzik az, hogy egy conon egy anyuka azt lássa, hogy ez itt a Pride: XXX edition, mert nem azért viszi ki a gyereket, hogy azt kelljen végignéznie, ahogy két nyeszlett kis bőrszerkós kölyök egymást vonszolja pórázon, és olyanokat csinálnak egymással, amiket jobb esetben még a felvonuláson sem engednek meg maguknak az emberek.

Ez ugyanis nem az Erotika kiállítás, és még csak nem is egy felvonulás, hanem egy olyan rendezvény, ami teljesen másról szól. Igen, megvalósíthatod önmagadat, kifejezheted, hogy mennyire szereted a japán kultúrát, de annak nem itt van a helye, hogy megmutasd, te bizony egy szubmisszív, szolgalelkű kutya, vagy egy domináns, hajtépős, beltenyésztett vadállat vagy.

Az ember csak fogja a fejét, és lassan már saját maga is cikinek tartja, hogy ő és ezek az emberek bizony azonos célból vannak a rendezvényen. Hát igen, milyen jó is az, mikor mások, nem animések érdeklődnek a hobbid iránt, és te azt javasolod, hogy olvassanak utána, mi is ez, majd a beszámolóknál a fentebb említett szituáció képei vannak. Innentől ember legyen a talpán, aki nem takarja el az arcát és szégyelli el magát, hogy ő bizony szintén ott volt, még ha nem is ez a része érdekelte.

Az adott szituáció után az ember persze próbál hangot adni nemtetszésének, de hamar szembesülnie kell a ténnyel, hogy bizony itt ennek helye nincs. A animés közösség ugyanis arra hivatkozva fogja kiosztani, hogy ez egy olyan dolog, amit el kell fogadni, és ők, mivel egy rendkívül befogadó csoport, ezért nem is tartják ezt rossznak. Végül is jogos, egy olyan kultúráról beszélünk, ahol a pedomaci példakép, mi csaphatná ki akkor a biztosítékot? Talán észre kéne venni, hogy vannak határok, hogy mi az, ami belefér és mi az, ami nem, és nem ész nélkül bólogatni mindenre, hanem igenis szólni azoknak, akik nem így tesznek. Hiszen, ha nem húzzuk meg valahol azt a bizonyos vonalat, hamar ott találhatjuk magunkat, hogy a közösség az aberráltak gyűjtőhelyévé vált. Akkor már tényleg nem arról fog szólni a dolog, hogy ki milyen animéket szeret, mennyire érdekli a japán kultúra és szeretne szórakozni. Ennél a pontnál majd az lesz, hogy ezeknek az embereknek el kell viselnie, hogy néhányan ide járnak kiélni a beteges hajlamaikat.

Az aberráció pedig egyre nagyobb divat. Az ember azt hinné, hogy olyan 14-15 éves korban kinövik az emberek ezeket, de amikor egy érettnek hitt fiatalember azt posztolgatja, hogy mennyire megdugna egy animés csajt, ott érzékelhetjük, hogy igazából mekkora félrecsúszások vannak. Normális esetben hús-vér nőket sem rakunk ki olyan szöveggel, hogy: jaj de megdugnám ~desu, de azt még talán bevenné az ember gyomra. Ez persze ugyanúgy vonatkozik a lányokra is, akik például kiszabadítanák Eren titánját a nadrágjából, ami elég durva kijelentés egy 12-13 éves kislánytól.

Pedig itt nem az a baj, hogy érdekli őket a szexualitás, hanem az, hogy emiatt olyan irányba mennek, ami talán nem követendő példa. Itt most nem azokról van szó, akik perverz állatok, de emellett azért tisztában vannak azzal, hogy egy rajzolt karaktert nem lehet szexuálisan megragadozni, hanem azokról, akik már tényleg ott tartanak, hogy idolként és tökéletes párként tekintenek egy nem létező valakire.

Remélhetőleg azért egyszer magára talál majd ez a közösség is, és elkezdi moderálni önmagát, hiszen azért jó páran vannak már olyanok, akik felismerik ezeket a problémákat. Nem azzal van a gond, hogy a hobbi sokaknál életstílussá válik, hanem azzal, amikor a hobbi némelyeknél betegség lesz. Jelenleg sajnos nem lehetünk büszkék arra, hogy az animések közé tartozunk, bár jó lenne, ha ez változna.