Az Orphan Black című TV sorozatról már írtunk korábban, és bár azóta lefutott a harmadik évad, a véleményünk nem sokat változott. A sorozat továbbra is zseniális, és mindenkinek meg kell néznie. A rajongók azonban örülhetnek, hiszen immáron egy különleges képregényt is kézbe vehetnek. Az Orphan Black comic első fejezete idén februárban jelent meg, az utolsó - vagyis az ötödik - pedig augusztusban.
Bár először attól tartottunk, hogy a képregény semmilyen pluszt nem ad majd, csupán a sorozat teljes átirata lesz, igen meglepő felállással találtuk szembe magunkat, amit először nem is nagyon tudtunk hova tenni. A történet ugyanis már a nyitójelentben eltér az eredetitől, és le is lövi a sorozat egyik meglepő fordulatát. Két ikerbaba jön a világra, de igencsak furcsa körülmények között, az orvos ugyanis látványosan lefizetésre kerül, a kicsikhez tartozó felnőttek első beszélgetése pedig a szétválasztásukról szól.
Ezután már egészen logikus, amikor a jól ismert jelenetben Sarah Manning (bajkeverő, egyedülálló anya, erőszakos ex, egy éves eltűnés, kokain a hátizsákban – szóval minden attribútum, amit a sorozatból már ismerünk) tanúja lesz egy ismeretlen nő öngyilkosságának, aki egyébként pontosan ugyanúgy néz ki, mint ő. Szóval a lány látja, amint az ikertestvére végez önmagával… vagy talán mégsem? A képregényben ugyanis megismerhetjük Beth Childs utolsó gondolatait: „Oh. Egy újabb. Hát persze.”
Ezek ugyan apróságok, de megteremthetnék a lehetőségét annak, hogy azok az olvasók, akik még nem látták a sorozatot a képregényen át egy teljesen új úton járhassák be a történetet. Azonban rövid idő alatt rá kell ébrednünk, hogy ez a képregény bizony nekik nem fog adni semmit. A cselekmény ugyanis nagyon más, mint a sorozaté, ahol bár számtalan klónnal megismerkedhetünk, az egész középpontjában mégis valahogy Sarah marad. A képregényben azonban csupán az első fejezet szól igazán róla, a második történet főhőse Helena, a harmadiké Alison, a negyediké Cosima, míg az ötödik középpontjában Rachel áll. A különböző részek egymás folytatásai, vagyis az idő és a történések haladnak, viszont mi mindig csak egy szereplő szemszögéből követjük azokat, így pedig rengeteg információ elvész.
Sajnos, nagyon fontos információk is! Mivel a második fejezetben éppen Helena lelki csapongásait figyeljük, így lemaradunk arról, amikor Sarah először találkozik Alisonnal és Cosimával, akik beavatják a klón klub rejtelmeibe. Amikor pedig Alisonra kerül a sor, ő már nagyban kínozza a férjét és olyan információkat próbál belőle kiszedni, amelyek totálisan össze fogják zavarni az egyszeri olvasót.
Nem is beszélve arról az apróságról, hogy amikor éppen valakinek az életét követjük, az információk ott sem jelennek meg teljesen egyértelműen. Bizonyos dolgokról csak utalásokat kapunk, amelyeket a rajongók nyilván érteni fognak, azok viszont nem, akik nem látták a sorozatot. Így szomorú ugyan kimondani, de csak azoknak tudjuk jó szívvel ajánlani a képregényt, akik már túljutottak az élőszereplős változaton.
A rajongóknak számára azonban igazi csemege lehet. A hiányzó puzzle darabok ugyanis egy pillanatig sem fogják kizökkenteni őket, ellenben azok a plusz jelenetek, amelyek csak itt bukkannak fel, a sorozat szövetébe simítják majd el a ráncokat. Sok-sok extra jelenet és visszaemlékezések!
Például végre láthatjuk, ahogy Beth lelövi Maggie Chant, ahogy Donnie alkut köt Dr. Leekie-vel, és Alison pedig megtudja, hogy nem lehet gyereke. És még sorolhatnánk az ehhez hasonló apró-cseprő jeleneteket, amelyeket tényleg jó megismerni, hiszen igazi pluszt adnak az egészhez.
Bizonyos dolgok azonban kicsit másképpen vannak, mint az eredeti történetben. Sarah például miután birtokba veszi Beth lakását és megpróbálja ellopni a személyazonosságát, talál egy videóüzenetet a lánytól, amelyben a pasijáról, Paulról beszél és arról, hogy nem tudja, kik az ellenségei. Megismerhetjük Cosima egyik exét, akivel korábban nem találkoztunk, viszont aki a sorozat eseményeinek ideje alatt is képben van, amíg az említett Paul meg nem látogatja. Alison pedig elvonó helyett házastársi terápiára vonul egy intézetbe Donnie-val együtt.
A legérdekesebb extra azonban Rachel szüleinek halála, amiről kiderül, hogy a tűznél a klónok egyike is jelen volt, aki nem úszta meg maradandó sérülések nélkül…
És miért is érdekes ez? Ugyanis augusztus óta sem vagyunk Orphan Black képregény nélkül, hiszen novemberben indult a második sorozat, amely a Helsinki alcímet viseli, és amelyet ugyancsak 5 epizódra terveztek, amelyből még csak az első látott napvilágot.
Az egész Helsinki dolog szintén mond valamit a rajongóknak, hiszen a sorozatban számtalan utalás szerepelt rá, de sosem tudtuk meg a teljes igazságot. Mindössze annyit tudunk, hogy a finn fővárosban történt valami, ami felboríthatta volna a LEDA projekt terveit, ezért a Dyad radikális és erőszakos lépésre szánta el magát.
A korábban említett, a tűzben megsérült klón neve Veera Suominen, ő az, akivel Rachel először találkozott a nővérei közül. A lány magántanuló, és békességben éldegél a nagybátyjával, amíg fel nem tűnik neki, hogy a szobája be van kamerázva. Az egyetlen logikus magyarázatnak az tűnik, hogy a nagybácsi egy pedofil szemétláda, és amikor a lány feltöri a gépét, arra az információra bukkan, hogy más fiatal lányok is érintettek. Így tehát megszökik otthonról, és nyakába veszi a várost, hogy megtalálja és figyelmeztesse a többieket.
Azonban hamarosan rá kell döbbennie, hogy egészen más lapul a háttérben, mint korábban hitte, hiszen az első lány, akit felkeres, pontosan úgy néz ki, mint ő, csak nincsenek hegek az arcán…
A Helsinki története egy teljesen új dolog, így a készítők nem hagyhatnak benne szürke foltokat, amikkel kapcsolatban a sorozattól várják a színezést. Az első fejezet alapján tehát mondhatjuk, hogy a sima képregénysorozattal ellentétben a laikusok számára is élvezhető lesz, a rajongók számára viszont abszolút kötelező.
A sztorin kívül a legcsúszásveszélyesebb terep a képi világ, ami közelében sincs a szépnek, inkább az extravagánsra hajaz. Viszont ez inkább ízlés kérdése, minket kifejezetten nem nyűgözött lett. A Helsinki mondjuk ebben is talán picit előrébb van az első sorozathoz képest, ez kevésbé sötét és nem elnagyolt, szögletes szereplőkkel operál, ám valahogy még mindig nem az igazi.
Szóval az Orphan Black képregény olyan, mint az okos lány meséje, adott is és nem is, érthető és nem is, szerethető és nem is... A Helsinki viszont sokkal jobbnak ígérkezik, már alig várjuk a folytatást.
