Közeledik az év vége, mi pedig szeretnénk egy kis visszatekintést tenni, és bemutatni nektek néhány olyan dolgot, amit szerettünk az idei évben, de még nem írtunk róla korábban. Az első ezek közül az Agymanók című animációs film.
Történetünk főhőse Riley Anderson és az ő érzelmei, a helyszín pedig szokatlannak tekinthető módon a lány feje, mármint belülről. A történet célja ugyanis az, hogy egy új, mulatságos képet adjon nekünk arról, hogyan is gondolkodnak az emberek.
Riley agyában, azon belül is a Fejhadiszálláson öt különböző személyiség, agymanó kezeli az irányítópanelt: Derű, Bánat, Harag, Undor, Majré. A főnökszerűség leginkább Derű, aminek hála hősünk az esetek nagy részében elég jól érzi magát a bőrében. Minden, ami Rileyval történik, emlékként raktározódik a fejében, és egy nagyobbacska kristálygömbben érkezik a központba. Minden agymanóhoz tartozik egy szín, amely az emlékek gömbjét is meghatározza attól függően, hogy melyik érzelemhez kapcsolódik a leginkább. Mondanom sem kell, hogy Riley emlékeinek többsége sárga, mint Derű.
A gömböknek van egy speciális fajtája, amely fényesebb a többinél és a központban is külön helyet kap, ezek a főemlékek, vagyis a legfontosabb dolgok, amik a lánnyal történtek. Ezek, illetve a különböző szigetek azok, amik meghatározzák Riley személyiségét. A szigetek olyan tematikus helyek Riley fejében, amelyek olyan dolgokhoz kapcsolódnak, amik valami tartós értéket képviselnek a lány életében, ilyen például a család, a barátság, az igazság, a játék és a jéghoki.
Az idilli alaphelyzetbe azonban egyszer csak becsap a villám, amikor Riley szülei úgy döntenek, hogy Minnesotából San Fransiscoba költöznek, Bánat pedig nehezen tud uralkodni magán és mindent összefogdos, amit nem kéne neki. Teljes káosz alakul ki mind a kislány életében, mind pedig a fejében, amivel hirtelen még Derű sem tud mit kezdeni, aki addig elég jól a kezében tartotta a dolgokat. Egy váratlan baleset folytán pedig ő és Bánat hirtelen Riley agyának egy teljesen más területén találják magukat, kezükben a helyükről kiszakadt főemlékekkel. A film az ő hazaútjukat követi végig, amely során versenyt futnak az idővel, és próbálnak még a szigetek teljes pusztulása előtt visszaérni a központba, mielőtt Riley élete véglegesen tönkremenne.
A film teljes koncepciója nagyon érdekes. Számtalan lelki/szellemi folyamatra kapunk magyarázatot. Hogyan működnek az érzelmek? És hogyan az emlékek? Mi lesz azokkal a dolgokkal, amiket elfelejtünk? Hová tűnnek a képzeletbeli barátok? Miért jut eszünkbe folyton bizonyos hülye reklámoknak a zenéje? Amellett pedig, hogy az egész végtelenül aranyos, még kifejezetten tanulságos is, a gyerekek számára rengeteg dolgot adhat.
A Riley fejében megjelenő öt érzelem közül ugyanis egyedül Derű az, aki olyan dolgot képvisel, amire egyértelműen és gondolkodás nélkül rámondanánk, hogy pozitív. Ezzel szemben a másik négy agymanót is szerethető ábrázolásban kapjuk meg, nem is beszélve arról, hogy a történet valamennyiük funkciójára felhívja a figyelmet. Vagyis: nem baj, ha néha szomorúak vagyunk, nem baj, ha néha ki vagyunk akadva, vagy éppen félünk, mert ezeknek a dolgoknak mind megvan a maga haszna és a fontos szerepe az életünkben.
A történet ugyanakkor tartalmaz néhány kihasználatlan lehetőséget, ugyanis Riley az egyetlen, akinek az érzelmeit komolyabban megismerhetjük. Betekintést nyerünk néha-néha egy-egy felnőtt kobakjába is, ott azonban picit más helyzettel találjuk szembe magunkat. Mindenki másnál ugyanis az agymanók azonos neműek és rendkívül hasonlítanak az adott személyre külsőleg. Míg Riley fejében a három lány mellett két férfi is ügyködik, akik egy cseppet sem hasonlítanak a lányra. A többi ember fejében az érzelmek legtöbbször összhangban cselekednek, Riley fejében viszont szinte soha. Ezt persze magyarázhatjuk azzal, hogy ő még kislány, így a szellemi fejlődése nem jutott el erre a szintre, azonban a történetben az ő agymanói ténylegesen személyiséget kapnak. A többi Fejhadiszálláson sokszor csak a színek utalnak arra, hogy éppen melyik érzelmet láthatjuk, a karakterek pedig nem mindig viselkednek annak megfelelően. Sőt, igazából arról sem kapunk egyértelmű információt, hogy valamennyi fejben ugyanazt az öt érzelmet láthatjuk-e, a buszvezető fejében például öt különböző színű agymanó jelenik meg, akik mind haragként lángolnak. Szóval mondhatjuk, hogy bőven látunk még témát egy esetleges folytatásra.
Összességében azt kell mondanunk, hogy az Agymanók egy kiváló szórakozás mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek számára. Valószínűleg mindegyik korosztály más dolgokra fog majd felfigyelni benne, de mindenkinek fog adni valamit, ez garantált.
Végül vessünk pár pillantást arra a promóvideóra, amelyet a Pixar a többi filmje felhasználásával készített. Nos igen, nem véletlenül szeretjük ezeket az alkotásokat.
A film trailerét pedig itt láthatjátok:
