A monitor előtt görnyedve egyszer csak megéreztem a lüktetést, majd kattintottam. A világok arca: Baraka – mondta Ron Fricke 92-ben, de akkor mi Tokióé? Van neki egyáltalán, változott-e az elmúlt időkben, vagy még mindig az a makkvégű csápjait nyújtogató perverz szörny, aminek a bigottak mondják? A választ Brandon Li adta meg.
A Los angelesi rendező 3:49 hosszú legújabb rövidfilmje pár napja került fel a Vimeora és egyszerűen beleette magát a tudatomba. Most is itt rágja magát tovább az idegpályáimban a teljes megértés felé törve, ami azonban lehetetlen és teljesen felesleges is. Egy város hangulatát ugyanis nem lehet megérteni. Vagy ha mégis, akkor elveszítjük azt, ami a velejét alkotja. Inkább csak engedjük, hogy hasson ránk és az értelmünk helyett az érzéseinket, érzékeinket itassa át. Olyan ez, mint amikor az embert megkérdi a párja, hogy: miért szeretsz engem? Ha ezt racionális tényként meg tudod fogalmazni – tényleg és nem kamuból – akkor sajnos ideje pápát mondani, mert ott valami menthetetlenül félre csúszott. Van úgy, hogy nem az ész vezet. Akkor most dőlj hátra és katt a lejátszásra.
Megvolt? Ne, még ne mondj véleményt! Hagyd, hogy dolgozzon az anyag, és mikor már teljesen beburkolja a tudatodat, csak akkor formálj véleményt. Érzésből. A szívedből, és ne a wikipediáról szerzett újhumán tudásod alapján. Érzed és el tudod képzelni, hogy ez a jelen? Ahogy a helyenként dekadens új világ találkozik a domborműbe meredt, tradíciót idéző tájképekkel, és ez a kettő együtt valami hihetetlenül robbanékony elegyet alkot, ami csak arra vár, hogy felhörpintsd és megrészegülj tőle? Majd mikor lejössz róla, akkor kivasalják az idegeid egy gőzölgő onsen kipárolgásai? Ez bizony a jelen és csitt! Mielőtt bármit is mondanál, ha jó kezekbe kerül a kamera, bizony a gyönyörű Budapest is ezt mutatná.
Most lépj tovább és kapard elő emlékeid közül Siró Maszamune remekművét. Pontosabban az első mozifilm egy jelenetét. Ha nem ugrik be, hogy mit vághatsz ide párhuzamba, akkor menj tovább és katt a lejátszásra.
Ez pedig az elképzelt jövő, ami felé iszonyatos iramban nyargalunk, hiába lőtt már fel a fikció egy rekesznyi jelzőrakétát. Ha eddig nem voltál rajta, már rajta vagy és érzed azt, hogy mit veszthetünk. Bár, mint az ábra mutatja, ezt is be lehet mutatni valami furcsa romantikával.
