Mi is az a Fate Stay Night és honnan jött?
2004-ben, amikor a Kinoko Nasu által írt visual novel a japán piacra szabadult, még maga az író sem sejtethette, mekkora kultusz formálódik majd a műve köré. A PC-re kiadott VN 3 darab történetszállal és egy pár idegborzoló erotikus jelenettel látott napvilágot. Ezek az „extra jelenetek” viszont olyannyira feleslegesek és gagyik voltak, hogy a 3 évvel később érkező Playstation 2-es all-ages (minden korosztálynak besorolású) verzió fénysebességgel kukázta őket. Érkezett még a játékhoz egy spinoff sztoriszál is, a Fate/Hollow Ataraxia, de ezt már nem kapták fel annyira, mint az elődjét.
Nehéz lenne megmondani, hogy mikor indult el a történet lavinaszerű térhódítása a rajongók körében, de annyi szent, hogy az eredeti mű alkotói már csak arra eszméltek fel, hogy a fandom Snorlax méretűre nőtt. Jelenetős mérföldkő az egyre duzzadó franchise-ban az első anime adaptáció, amelyet a Studio DEEN alkotott, és a három szálból a FATE szálat dolgozza fel.
A DEEN-féle anime sok helyen eltért az eredetitől, és az animáció sem volt a toppon, a nyugati rajongók körében mégis kifejezetten jó fogadtatásra lelt. A DEEN azonban még évekig várt a másik történetszál, az Unlimited Blade Works feldolgozásával, ami egy nagyon gyenge minőségű, egyórás film lett. Tekintve, hogy a visual novel egyetlen sztoriszála körülbelül a Gyűrűk Ura teljes hosszúságának két-háromszorosának felel meg, nem is csoda, hogy egy órában nem sikerült rendesen visszaadni a történetet.
Ezután jött a Fate/Zero regény, amit Urobochi Gen írt (pl. a Madoka írójaként ismerhetitek az öreget), és nekem személy szerint az egyik kedvencemmé vált, a hibái ellenére is. Ekkor már az Ufotable is kacsingatott az univerzum felé, mivel sikeresen adaptálták Nasu egy korábbi művét, a Kara no Kyoukait, így logikus döntésnek tűnt, hogy az ugyanabban az univerzumban játszódó Zero-t is feldolgozzák. A Fate/Zero kiváló darab lett és innentől már csak egy bakugrás volt, hogy a Fate/Stay Nightot is adaptálják. Bár kérdéses miért pont az UBW szálra ugrottak...
Történetünk Fuyuki Cityben kezdődik (vagy folytatódik attól függően, megnéztük-e az előzményként szolgáló Fate/Zero-t), ahol immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Szent Grál Háborúja. A Grált idestova 200 éve alkotta az akkori három legnagyobb varázslócsalád, és a mágikus relikviának nincs más célja, mint egy kívánság teljesítse. Mivel hárman készítették, ám csak egy kívánságra volt lehetőség, így egy gyors fejszámolás után bicskát rántott a három család, és rövid vérfürdő során eldöntötték, kinek is van több joga a Grál birtoklásához. Azóta a nevezők száma hétre duzzadt, a Grál pedig, mint valami elborult Olimpiai Játékok, pár évente újra és újra felbukkan, hogy a hét nevező közül az utolsó túlélő kívánságát teljesítse. Persze, túl unalmas lenne, ha csak varázshasználók pufogtatnának a pálcáikkal, így a Grál mindenkinek ad egy Servantot. Ők körülbelül egy agyontápolt familiárisnak felelnek meg, személyiségüket és erejüket pedig a régmúlt korok legendás hősei vagy gonosztevői kölcsönzik nekik. A Servantok hétféle karakterosztályba sorolhatóak, mint valami elbaltázott MMORPG-ben: van itt Saber, aki kardoskodik; Archer, aki – mily meglepő – íjászkodik; Lancer, Berserker, Caster, Assassin és Rider. A beszédes nevű kasztokat irányító mágus kap három darab rúnát, amelyeket a testén hordoz. Ezek annak zálogai, hogy az adott Servant hozzá tartozik, gyakorlati hasznuk pedig, hogy három parancsot oszthatnak ki velük, melyeknek az adott Servant nem mondhat ellent.
Ebbe a csatározásba csöppen főhősünk, Emiya Shirou, aki csak szeretné, ha mindenki élve távozna a harcmezőről, és mondjuk nem robbantanák fel a fél várost egy-egy csúnyább mágikus támadással. Szegény srác hót béna a mágiához, nevelőapja már az alapoknál félbehagyta oktatását, így a sorozat első felében azt nézhetjük, ahogy hősünk hiper-szuper mágikus képességeivel anyagokat azonosít és radiátort szerel. Másik főhősnek a már jól bejáratott tsundere személyiséggel rendelkező Tohsaka Rin, aki mind képességeiben, mind jellemében szöges ellentéte Shirou-nak. A story leginkább körülöttük, ismerőseik és Servantjaik körül forog. De itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy figyelmeztessek mindenkit: az Ufotable úgy érezte bűn lenne nagyon eltérni az eredeti történetvezetéstől, így az anime első fele iszonyatosan le tud ülni, és néhol már könyörgünk a készítőknek, hogy lökjenek valami koncot valamilyen harc formájában. Mert ha itt valami igazán szép, az a harci jelenetek animációja. A készítők valószínűleg nagy teljesítményű pumpával nyomták bele a pénzt, mert mind a harcok, mind az openingek egyszerűen szemet gyönyörködtetnek. A szinkronstáb is a helyén van, bár valószínűleg már volt idejük beleszokni a szerepükbe a sok feldolgozás alatt, arról nem is beszélve, hogy a játék PS2-es verziója is teljesen szinkronizált élményt nyújtott. Néhány plusz jelenet és utalás is bekerült a sztoriba, hogy jobban összekösse a Zero-előzményszállal, ezért külön dicséret illeti a készítőket.
„Tehát adott hét mágus, hét Servant, egy adag akció szép animációval, de mégis miért nézném én ezt meg inkább, mint az eheti cicis-popsis ecchi animét?” - kérdezheti a kedves olvasó. A Fate tipikus esete annak, amikor valami egyben sokkal jobb, mint az elemei külön-külön. A sztori csavarokban bővelkedik, és az egész univerzum, amelyben játszódik, kidolgozott alapokkal rendelkezik, bár az anime ezt néha nem tudja százszázalékosan bemutatni. Ha nem lenne pocsékul ütemezve az egész, és azt a pár elhanyagolható hibát is elhagynák végre, mint a kötelező tsundere karakter és a gyakran logikátlanul cselekvő főhős, akkor könnyeden az évtized egyik legjobb címévé válhatna. Így viszont a megtekintésével „csak” egy nagyon jól sikerült animével lettünk gazdagabbak. Nem fog mindenkinek tetszeni, és ez így van jól.
Csak egyetlen kérdés maradt a végére: Vajon a Good Endinget (jó befejezést) vagy a True Endinget (igazi befejezést) követik-e majd a készítők? Pár hét és biztosan megtudjuk, ahogy az anime története lassan célba ér.
Értékelés: 20/25 és még Bingót sem ért el, így a nézhető kategóriába sorolható.
