Amikor már a csapból is hősök folynak

Amikor már a csapból is hősök folynak

Mix Illisz Balázs MarvelDCComicsSzuperhős

Az utóbbi évek mozis és sorozatos trendjeit figyelemmel követve valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a képregényadaptációk reneszánszát éljük. Ezek közül pedig messze a legsikeresebbek és legnépszerűbbek a különböző szuperhős-történetek. A Marvel és a DC Comics istállójából kikerülő filmek évek óta stabilan hozzák a tőlük elvárható nézettséget és bevételeket. Rajongók és iparági elemzők hasonló lelkesedéssel várják az olyan eseményeket, mint pl. a san-diegói Comic-Con, ahol megtudhatják, hogy mik lesznek a két kiadó óriási nagy dobásai az elkövetkező években. Ebben a közegben valószínűleg a kisebbséghez tartozom azzal a véleményemmel, hogy lassan már kezd csömöröm lenni a szuperhősös filmektől. Miért is? Elmagyarázom.

Ennek nem lesz jó vége…
Ennek nem lesz jó vége…

Néhány évvel ezelőtt még mondhatni eseményszámba ment, ha egy szuperhősös filmet mutattak be a mozikban. Gondoljunk csak arra, hogy mekkora várakozás előzte meg Christopher Nolan Batman-filmjeit vagy az első Vasembert. De ahogy a mondás is tartja: addig üsd a vasat, amíg meleg! Most már ott tartunk, hogy egy éven belül akár 3-4 filmet is bemutatnak, a Marvel és a DC pedig évről évre építgeti a saját filmes univerzumát.

És aki azt hiszi, hogy évi 3-4 film már sok, az most kapaszkodjon meg, mert csak jövőre indul be igazán a taposómalom. Februárban fog debütálni a nagyszájú zsoldos, Deadpool, márciusban sor kerül a régóta várt örökrangadóra Batman és Superman között, Amerika Kapitány és Vasember májusban esnek majd egymásnak a Polgárháború keretei között, még ugyanebben a hónapban elhozzák az X-Menek az Apokalipszist, augusztusban berobog a mozikba a Suicide Squad, és végül novemberben Doctor Strange fog elvarázsolni minket. A következő években is hasonlóra lehet számítani, a Marvel és a DC naptára egészen 2020-ig van tele.

Mindezek mellett a két stúdió a televíziók képernyőin is ugyanilyen iramban tör előre. A már meglévő sorozatok mellé, mint A S.H.I.E.L.D. ügynökei, az Agent Carter, A Zöld Íjász, Daredevil és a Flash mellé hamarosan csatlakozik Supergirl, Jessica Jones és Luke Cage is.

Ahogy egyre több film és sorozat készül, úgy egyre több, a képregényt nem olvasó nagyközönség számára kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert hős mutatkozhat be. Ez egyrészt jó dolog, mivel a „nagy öregek” mellett ők is bekerülhetnek a köztudatba, ugyanakkor kockázatos vállalkozás is a stúdiók részéről. Itt bizonyosodik be igazán, hogy elég-e a franchise neve ahhoz, hogy egy kvázi ismeretlen hős története is sikert arasson? Mert lássuk be, Batmant és Pókembert még az is ismeri, aki soha életében nem olvasott képregényt, ezért ezekre a karakterekre könnyebben lehet alapozni egy közönségfilmet, míg ugyanez nem mondható el pl. Doctor Strange-ről vagy a Fekete Párducról. A Marvel részéről ilyen rizikós húzás volt a közelmúltban A Galaxis Őrzői és az Ant-Man is, amik végül sikeresnek bizonyultak, de ki tudja, hogy valamelyik hasonló kísérletük nem fog-e buktával végződni.

Azért fő a békesség, ugye?
Azért fő a békesség, ugye?

Azonban felmerül a kérdés, hogy vajon meddig fog kitartani ez a szuperhős-mánia? Persze mindig vannak bizonyos jól megfigyelhető trendek a filmgyártásban, pl. a 60-as években mindenki westernt akart forgatni, a 70-es években sci-fit, a 2000-es évek elején pedig fantasy-t. De itt most abból a szempontból más a helyzet, hogy a torta 90%-a a Marvelnek és a DC-nek jut, a többiek meg kénytelenek megelégedni a morzsákkal. Ha a hollywoodi stúdiók azt látják, hogy a szuperhős-filmekben van a nagy pénz, akkor egyértelműen ezekre fognak időt és erőforrásokat áldozni a kisebb, egyedibb történetek helyett. (Pedig a fél karomat odaadnám egy Hellboy 3-ért…)

Jó példa erre az alábbi eset: A sötét lovag elsöprő sikere után a Warner Bros. fejesei azt akarták, hogy Christopher Nolan rögtön kezdjen el dolgozni a következő Batman-filmen, de ő inkább a saját ötletét, az Eredetet akarta leforgatni. A vita egészen odáig fajult, hogy Nolan megfenyegette a stúdiót, hogy ha nem valósíthatja meg a saját filmtervét, akkor kiszáll a harmadik Batmanből. A Warner engedett, és végül mind a két film sikeresnek bizonyult. De az azért elég szomorú képet fest a hollywoodi filmiparról, hogy még egy olyan elismert és tehetséges rendezőt sem hagynak kibontakozni, mint Christopher Nolan.

A másik kérdés az, hogy vajon hányszor lehet még eladni a közönségnek a „megmentjük a világot” típusú sztorikat? Mikor jön el az a pont, amikor az éppen aktuális idegen invázió vagy gonosz mesterbűnöző fenyegetése már csak egy unott ásítást képes kicsalni a nézőkből? Véleményem szerint a probléma egyik lehetséges megoldása az lenne, ha a hagyományosabb szuperhős-filmek és sorozatok mellett mindig lenne néhány formabontó darab, ami másképpen közelíti meg a témát. Ott van például a már említett Daredevil és Ant-Man mellett az olyan korábbi filmek, mint a Watchmen vagy a Kick-Ass. A félreértések elkerülése végett álljanak itt a záró gondolataim: az nem feltétlenül baj, hogy egyre több szuperhősös film és sorozat készül. Amikor a stúdiók fejesei úgy kezdenek majd gondolkodni, hogy „nem kell újítás, a Marvel és DC logó úgyis bevonzza az embereket a moziba”, akkor már aggódhatunk.