Mad Max – A harag útja
Miután George Miller jól szembehugyozta magát a 85-ös 3. felvonással úgy döntött, hogy elvonul laza 30 évre és átgondolja, hogy mi volt az, ami az első két Mad Max filmnél működött. Sokáig tartott, de úgy tűnik rájött a dologra, és idén visszatért egy vadállati újragondolással, amiben ráadásul nem félt olyanoktól kölcsönözni, mint a saját kortárs apokaliptikus prófétapárosa: Buronson és Hara (Hokuto no Ken). Persze ezt jogosan tette, hisz előtte meg ők nyúltak tőle.
Sztori szempontjából a képlet még mindig egyszerű: lerúgtuk a bolygót és vele együtt a technikai civilizáció nagyját is, így most az elsivatagosodott planétán a túlélő csoportok egymást ölik a megmaradt nyersanyagokért (üzemanyag, víz, lőszer, punci), és közben igyekeznek valami új szemétdombot összehányni a régi maradványaiból, amit utána társadalomnak csúfolhatnak. Ez többeknek megy is, kisebb-nagyobb sikerrel. Ha ezen a nyomvonalon elindulunk, akkor nagyjából meg is kapjuk a Harag útján sztoriját, azaz egy méretes faéket. Aki arra számít, hogy hatalmas csavarokkal megtűzdelt társadalomkritikára ül majd be, az vegye be a gyógyszerét, majd a .45-öse csövét is és hajrá! Ez egy road movie, ahol elindulunk A-ból A-ba, és közben lángba borul a megmaradt világ. Ilyen egyszerű lenne? Igen! De akkor mégis miért olyan perverz módon élvezetes ez az izzadtságtól csatakos, tesztoszteron szagú perverz akcióorgia, hogy megérje rá beülni?
Elsőre talán a karakterektől
Mert hősök azok nincsenek és pont. Pozitívak biztosan nem, de a negatívak is inkább csak más irányból motiváltak. Sőt, egészen odáig megyek, hogy főszereplő sincs, hanem főbb szereplők vannak, akik egyenértékű karakterekként próbálják elérni saját céljaikat, ami általában egymás bedarálásában teljesedik ki. Bár a film címe az, hogy Mad Max – és most végre tényleg értelmet kap, hogy miért is olyan mad –, mégsem a szerencsétlen sorsú, a film közepéig az „eöaó” artikulálatlan hörgésén kívül mást nagyon kinyögni képtelen kengurun van a fókusz.
A zseniálisan antiszociális Tom Hardy (Max) első számú partnere Imperator Furiosa (Charlize Theron), a csonkolt kezű sofőrcsaj, aki gyakorlatilag elindítja a szarlavinát, mikor a környék isten komplexusos hadurától (Immortan Joe, Hugh Keays-Byrne) megfújja legújabb tenyészeszközeit. A néhai Joe Moore ezredesből szektavezér-szerű istenkirállyá alakult hadfi mindamellett, hogy vákuumformázott plexi-páncéllal gyűri izom-formába pohos redőit, még azt is a fejébe vette, hogy ő lesz az új emberiség apukája. Ezért mindent megtesz, még az sem riasztja vissza, ha éjjel-nappal dögös csajokat kell dugnia a löttyedt, hulla-fehér pöcsével. Azt viszont nagyon nem szereti, ha a babái kereket oldanak és az álomprojektjéhez csak az agyonhasznált tenyészanyák maradnak, akik leginkább olyan testalkattal rendelkeznek, mint egy teleszart búvárruha. De legalább fejni lehet őket. Az már mellékes, hogy a tenyészprogram eredményeinek legtöbbje valószínűleg sosem lesz atomfizikus. Szerencsére azért akad kivétel, mint pl. Nicholas Hoult, a borotvált Bestia, aki ezúttal a War boyok csapatát erősíti. Ezek a fehérre meszelt szerencsecsomagok az öreg Józsibá fanatikus alakulata, akik álma, hogy haláluk után az acéllemezekkel kirakott Valhallába jutnak. Ez van, ha a papa hiányos irodalmi ismereteire alapozzák az új világrendet. Plusz ezek a genyók már rögtön a film elején szétkapják az Interceptort is. Innentől kezdve nem is érdemes őket sajnálni. Dögöljenek meg!
Szerelmi szálak tekintetében kapunk vagy másfelet, ami pont elég is egy ilyen világhoz. A félnél valószínűleg az tesz keresztbe, hogy Max rájön: ha Furiosa kisasszony ráránt neki az acélkezével, akkor ott csúnya sírás lesz! Ezt párszor le is lehet olvasni az arcáról.
Érdemes még megemlíteni a moci-mamákat, akiknek ugyan nem sok szerep jut a filmben, de egyszerűen dögösek az öreglányok. Plusz bónuszként ott van velük kapcsolatban a végül nyitva hagyott magos-tarisznyás fejezet is, ami egy picit erőltetetten Hokuto no Ken – Rin sztori szagú, de a mai moziba járók többségének az már úgyis kimaradt, így mindegy.
A főbb karakterek mellett természetesen belemerítünk a világba egy jó nagy kanállal, és a levesben úszkál majd még pár érdekes légy. Olyanok, mint pl.: a Bullett Farm fegyvermániás vezetője, vagy a gibsoni mintára neonémet BDSM csapatok puffadt lábú, mellpiercinges bankár hadura, vagy a novoruszki tüskeautó-betyárok (Héják) és a buckalakó triálos motoros raszták.
Ami plusz érdekesség még a szószban, hogy a karaktereket nem kapjuk 100%-osan konyhakész állapotban. Feltűnnek, hatnak ránk, majd többnyire szörnyű halált halnak, de ott hagyják a nyitott kérdéseket, hogy kik lehettek ezek, mi lehet a sztorijuk? Még jóval a film után is ad munkát az ember agyának feltéve, ha el tudja felejteni a véres anyatejes fürdőt.
Ami nem metál az is az!
Hanghatások és zenék tekintetében a helyzet elég brutális. A Junkie XL odacsapott a húrok közé és gátlástalanul tolja az arcunkba azt az életérzést, amit az apokalipszis lovászainak gázolaj- és izzadtságszagú világa áraszt magából. Még azt is sikerült elérniük, hogy azokból a zenékből is sugárzik a 80-as évek metál aurája, amiket más műfajban pengetnek. Respect!
Szerencsére a hangorgiától a látvány sem marad el. A digitális 3d szomorúan langyi világához szokottak most felkaphatják a fejüket, mert végre valamit sikerült ebben a műfajban is harmonikusan összehozni. A szemünk gyakorlatilag az első pár perc után már természetesnek veszi a 3d jelenlétét, és ez csak fokozza a tesztoszteron-szagú akciódömping élvezetét. Mindezt azonban úgy teszi, hogy egyetlen egy alkalmat leszámítva nem tolja magát erőszakosan az arcunkba, hogy: én vagyok a 3d, baszod!
Harmonikus brutalitás
Ahogy azt már feljebb is írtam, a film történetileg a barlangrajz és a faék közt helyezkedik el valahol, de ez egy 100%-osan kidolgozott barlangi faék. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mi a cselekmény, ugyanis az összhatás az, ami fog egy baromi nagy acélrudat, és szétvágja vele az ember fejét, de úgy istenesen. Ez pedig maradandó élményt kell, hogy jelentsen. Egy olyan fröccsöt, amit alul-felül kapunk, amíg a Harag útjának foglyai vagyunk és még jó ideig az után sem ereszt, hogy kikecmeregtünk a moziból. Egy igazi felpimpelt 80-as évekbeli poszt-apokaliptikus orgia, ami azzal ver bele mindenkit a földbe, amije nagyon kevés filmnek van mostanában: a stílusával! De azt azért senki se várja el, hogy minden elvarrva, realisztikusan és 100%-ban átgondolva kerüljön elé.
Akkor megyek, és veszek rá még egy jegyet!
A film hivatalos honlapja: http://wwws.hu.warnerbros.com/madmaxfuryroad/
