Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz! Fogyasztását csak saját felelősségre ajánljuk!
Eljött a történelmi pillanat és végre kezünkbe vehettük a Lucastalanított Star Wars újragondolás első epizódját, ami igencsak vegyes érzelmeket hagyott bennem. Azt korántsem jelenteném ki, hogy rossz, de azt nyugodt szívvel állíthatom, hogy ezt ellőtték már halál pontosan ugyanígy, és az is fix, hogy J.J. Abramsnek hála gazdagodhattunk egy új Star Trek filmmel. Nem, nem olvastad félre.
Történt egyszer, hogy egy nagyvállalat megvett egy terméket, ami olyan ikonikus helyet töltött be a fantázia birodalmában, amit soha nem lehetett tőle elvitatni. Ezt a világot mindig is az tette igazán naggyá, hogy egy kiváló mesemondó álmodta meg, és jó 30-40 évet is belefeccölt abba, hogy életben tartsa, csiszolgassa, érzéssel és lélekkel töltse meg a tengernyi fan számára, kiknek sokat jelentett a csodák ezen élő, lélegző szigete. Aztán egy furcsa csavar folytán az egész világ minden lakójával együtt egy igazi cégmonstrum kezébe került, aminek tervei voltak vele. Sajnos ezekbe az elképzelésekbe az eredeti alkotó és addigi csapata nem fértek bele, így amikor segítséget kínált az univerzum továbbépítéséhez, az új tulajdonos egy joviális mosoly kíséretében elhessegette, mert megvoltak a tervei arra, hogy mérnöki módon, hogyan lehet még jövedelmezőbbé tenni ezt az egészet. Mindent pontosan kiszámolt; mikronra illesztett marketinggel és vegytiszta összetevőkből bemért sztorival készítette el a megújult birodalmat. Aztán eljött a bemutató ideje, és vele a fura fejvakarásoké. Volt ott minden, ami csillog-villog, korszerű és elméletileg eladható, csak egy nem: lélek, ami az elődöt naggyá tette. Persze az egyenlege pozitív volt, de egy idő után mindenki megérezte, hogy ez már nem az, amit szeretett, és bár továbbvitte a brandet, mégsem tudta még megközelíteni sem azt, aminek a túlszárnyalására tervezték. Igen, Ed Greenwoodról , a Forgotten Realmsről és a Hasbróról beszélek.
Vagy mégsem?
Mondjuk, teljesen mindegy, mert a premieren látottak alapján olyan kísérteties a párhuzam, hogy az komolyan hátborzongató. Maximálisan megértem Lucast, hogy miért mondta az új filmről, hogy:
„Azt gondolom, a rajongók szeretni fogják.” és „Pontosan az a fajta film, amilyenre vártak.”
Ez a diplomatikusság volt a legtöbb és a legokosabb, amit mondhatott, mert mi, SW rajongók még a bekeretezett kutyaszart is megkajáljuk, ha azon rajta van az Original Star Wars pecsét.
A helyzet azért ennyire nem rossz, de az tény, hogy egyelőre nem egy olyan SW körvonalazódik előttem, ami továbbgördíti a mitológiát, hanem egy olyan, ami fenntartja a brandet és pénzt termel. De ettől függetlenül korrekt darab.
Még úgy is, hogy J.J. Abramsnek érezhetően köze sincs stílusában a megszokott warshoz, ellenben megkapjuk újra a más univerzumba ültetett Into Darknesst, ami egy kiváló trekker mozi, de azért ehhez a Fanboysnak is lenne pár szava. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy új generáció, új igények, új kapuk nyitása, de azért ez nem javít sokat a helyzeten, és bátran kimondhatjuk: ez a film ’77-ben nem teremtett volna kultuszt. De vegyük sorjában, hogy mitől is kavarognak bennem ilyen vegyes érzések!
Alapozás és disszonancia
Most félretenném azt, hogy nálunk a film előtti mega-reklámblokkot valamiért kibérelték a különböző német minisztériumok, és már-már összeesküvésre hajazó szinten olyan kritikán aluli fosvihar reklámokkal bombázták a tudatunkat, amitől egy félrészeg, vak teve is megsüketítené magát, de legalább annyi előnye volt, hogy a főcím utáni első pár perc pozitívabbnak tűnt, mint amilyen valójában. A képekkel és a cselekménnyel nem is igazán volt gondom, de már ekkor feltűnt egy olyan hiányosság, ami a trailerek alatt is szemet szúrt, és sajnos az egész film során hatalmas űrként szippantotta be a hangulatot. Ez pedig az, hogy a zenével nem igazán tudtak mit kezdeni. A teljesen korrekt akciójelenetek alatt valami mindig prüttyög a háttérben, de az amúgy kiváló zenéket egyszerűen úgy válogatták össze, hogy nem képesek magukkal ragadni a nézőt. Sőt, helyenként még zavaróak is. Ezzel el is érkeztünk a film legnagyobb WTF faktorához, amit leginkább a progresszív zenéhez tudnék hasonlítani: részleteiben technikailag minden a helyén van, minden tökéletes, egy csiszolt ékkő, de az összképet nézve egyszerűen nem áll össze egésszé.
Ez a hiányossága azonban nem csak a technikára, de magára a háttérre és a karakterekre is jellemző.
Nézzük először a szettinget
A sztori jóval a Birodalom bukása utáni időkben játszódik, ahol a régi gonoszt egy új, First Order névre keresztelt valami helyettesíti, ami igazából egy díszlet, mert kell a rossz. Ez a rend eddig csak úgy van a levegőben mindenféle háttér nélkül, és gonosz. Meg keresi az eltűnt Luke-ot. Ha tippelnem kéne, akkor – a régi folytatás trilógiát alapul véve – a Galaktikus Birodalom széthullása után megmaradt utóderő, aminek a jelek szerint még így is akkora háttere van, amit lehetetlen kiapasztani. Erre azért tippelek, mert míg a Szövetség legalább 30 évvel a Birodalom bukása után még mindig csak ellenáll, nem jutott egyről a kettőre, nem fejlődött technikailag, ugyanazokat a gépeket használja, és még mindig illegalitásban működik, addig a bukott rosszgonosz utódállama lecserélte a komplett felszerelését, fejlesztett, toborzott, és képes volt létrehozni – gondolom új ötlet hiányában – egy minden eddiginél hatalmasabb halálbolygót, amit ismét ugyanazzal a tervezési hibával toltak az asztalra, amibe a két halálcsillag belebukott. A különbség annyi, hogy ezúttal egy konkrét bolygóról van szó, de a megújuló energiaforrásokra támaszkodva, környezettudatosan napelemesre készítették. A harmadik részre állítólag tervezik a halálgalaxist, ami az egész univerzumot elpusztítja majd.
Ennek a nagy gonosznak a feje jelen pillanatban egy Supreme Leader nevű CG UFO, aki csak toronyház nagyságú hologram képében hajlandó telefonálni az alattvalóinak, és gyermekkorában szájsebészeti beavatkozáson esett át.
Szerepkavalkád
A fent vázolt szociális háttérrel nem csoda, hogy a Rend kitermelt egy céltalan szereplőt kötelező szerepben. Igen, Finnről van szó, aki a történet szerint a First Order kiugrott rohamosztagosa, ami egy eszméletlen jó ötlet. Hatalmas lehetőségek vannak benne, és nyomok egy puszit a kitalálója könyökére. A baj az, hogy igazán ezzel a dologgal nem kezdtek semmit azon kívül, hogy kb. 30 másodpercben letudják azt az utat, amit a karakter bejár, míg kondicionált rohamosztagosból dezertőrré válik. Erre mondhatnánk, hogy oké, vegyük tudomásul, majd lesz vele valami, kap még szerepet a filmben. De nem! Sajnos John Boyega még csak lehetőséget sem kap arra, hogy játszhasson. Az ő karaktere ebben az epizódban a kötelező feka biodíszlet. Azon kívül, hogy fejetlenül rohangál és indokolatlan dolgokat cselekszik, egyszerűen semmi jelentősége sincs. Nulla.
Jar Jar Binks!
Szerencsére van egy párja (Rey), ráadásul olyan, akit én nyugodtan oda mernék tenni Leia hercegnő mellé. Sőt! Sosem voltam színésznőkért rajongó típus, de Daisy Ridley telitalálat. Azt hagyjuk, hogy neki is van egy illogikus, ezer sebből vérző, bugyuta szerepe, de ennek ellenére minden egyes arckifejezése, mozdulata és egyéb függeléke ül, működik, él. Igazi természetes szépség, aki még jól is játszik, ráadásul kilóra megvesz a smink nélküli]Barbie-ba oltott békuci mimikájával.
A gonoszok azonban nem csak negatívumot jelentenek az Ébredő erőben, hanem egyúttal megkapjuk tőlük az eddigi Star Wars fimek legjobb színészi alakítását is. Aki ezt kivitelezi, azt úgy hívják, hogy Adam Driver, avagy Kylo Ren. Az ő esete az, amikor egy jól megírt karaktert egy kiváló színész kap meg. Az sosem volt titok, hogy a SW filmek nem a mély színészi játékról szóltak. Teljesen korrekt alakításokat láthattunk az eddigi hat sormoziban, de drámai, élő játékra nem igazán volt példa. Megjegyzem, hogy a karakterek és a sztori lendülete nem is tette szükségessé ezt, de Driver most odavágott. A nagyapja - Darth Vader - sötét örökségét hordozó ifjú sith megmutatja, hogy mi is emészti el igazán a lelket, ha valaki a vörös fénykardos utat választja. Itt jegyezném meg, hogy a keresztkardos sith tanonc (remélem, hogy nem lord, mert akkor bajban van az Order) fegyvere baromi jól tükrözi a gondolatolvasó sötét jedi lényegét is. A közeli jeleneteknél jól látszik, hogy Ren kardja nem a szokványos fókuszált energianyaláb, hanem egy zubogó, kontrollálatlan energiafolyam, amiről akarva-akaratlanul is az a fortyogó indulat, frusztráció és düh ugrik be, ami ezt a karaktert jellemzi. Telitalálat!
A régi, ismerős arcok közül Chewbacca, Han Solo és Leia kapnak jelentősebb szerepet. Chewie-val kapcsolatban azt is ki merem jelenteni, hogy jobb és viccesebb, mint valaha, valamint a jobb sorsra érdemes pár tagjai is korrektet alakítanak. Igaz Leia fiatalabbnak néz ki, mint a Jay és Néma Bob visszavágban, Han pedig gyűröttebb, mint a saját nagyapja, de ez utóbbi érthető is, hisz tévútra tért fiúk elég rendesen lerendezhette az öreg csempész idegeit. Béke poraira.
C3PO és R2D2 nem sok vizet zavar, ahogy Luke sem. A netes találgatáshullám kapcsán már meg sem lepődtem, mikor feltűnt vagy 20 másodpercre, de az felejthetetlen volt. Komálom Luke-ot, de az egyetlen jelenetében az arcáról kb. ez olvasható le: itt vagyok köcsögök, imádjatok!
Az új gömbdroidot a megjelenése pillanatától utáltam, viszont ezért most elvonulok egy picit és megcsapkodom magam egy szöges korbáccsal. BB-8 az új Artoo! A kis dög nem csak poénforrás, de ugyanakkor kiválóan képes érzéseket, érzelmeket átadni a csipogásával. Kajálom!
Szeretném megemlíteni Phasma kapitányt, de egyszerűen nem tudom, mert annyira jelentéktelen.
Egyéb fájdalmaim és WTF faktorok
Azt már írtam, hogy ez nagy tüske a szememben. Egyszerűen nem áll össze Star Warsá! Túl nyers, túl földhözragadt, túl egyszerű. A látványtervekben nem sok fantázia van, és nem tudnék mondani egyetlenegy ikonikus helyszínt sem, amit rohamosztagosok, vagy pihengető lépegető nélkül is felismernék. Talán a Yavin 4-en lévő bázis az egyetlen, de azt ugye az Új reményből már ismertük.
Abrams mentségére szóljon, hogy a sok furcsaság mellett egyetlen felejthetetlen jelenetet sikerült belepakolni az Ébredő erőbe, ami egyszerűen leiskolázza a korábbi összes film látomásos és megkísértős jeleneteit. Szó szerint beleborzongtam, mikor Reyt hívja Anakin/Luke fénykardja.
A légi csatajeleneteknél szintén hibádzik a magával ragadó erő érzete. Szépen megkomponáltak, de lélektelenek és üresek. Az egyetlen kivétel a Jakkus üldözés, ahol azt mondtam: ha még a zene is stimmelne, akkor ez epic lenne!
Ugyanilyen WTF faktor Solo halála is, ahol nem a ténnyel van bajom, hanem annyira egyértelműen és pofátlanul leplezetlenül következik be, hogy szinte már várja az ember, és azt mondja: bökd le már bazeg, és menjen a sztori!
Ezek a nácik nem is nácik! - kiáltottam fel magamban néha. A baj ezzel az, hogy annyira erőltetik a náci sztereotípiákat, hogy pont az úszik el, amit Lucasnak anno sikerült átadnia. Ott egyértelmű volt, hogy miről mintázta a Birodalmat, de nem zavaróan tolta az arcunkba, míg itt egyszerűen azt éreztem, hogy könyékig túrnak a számban, hogy nyeljem már le ezt a szart. Nem tetszett.
Fentebb említettem, hogy remélem, Kylo Ren csak tanítvány volt. Ezt azért írtam, mert egyszerűen megalázónak éreztem velem, mint fannal szemben azt, ami az utolsó párbajban történt. Egy elvileg képzett sith harcost fénykarddal lenyom két amatőr, akinek akkor van először a kezében ilyen cucc? Értem én, hogy erő meg minden, de akkor mi a jó szarért tanultak előtte vívni a jedik és sith lordok, ha ez ilyen egyszerű? Most akkor eddig minden erőhasználó karakter kuka, mert egy balfasz volt, vagy engem néznek hülyének?
Ahhoz viszont, hogy szépen keretbe zárjam ezt az egész irományt és rávilágítsak arra, hogy a bevezetőmben emlegetett párhuzam nem is annyira a véletlen műve, csak annyit jegyeznék meg: a filmben szerepet kap a Forgotten Realms egyik jellegzetes szörnye is, az otyugh, ráadásul két példányban. Véletlen lenne?
Zárszóként annyit, hogy most talán úgy tűnik, nagyon savazom ezt a filmet, de alapjában véve nem így van. Ez egyszerűen arról szólt részemről, hogy önmagában, önálló filmként az Ébredő erő nem képes semmi olyat nyújtani, amit egy fan elvárna egy Star Wars sztoritól, de ezt nem is szabad önálló filmként kezelni. Reményeim szerint a következő két filmmel értelmet nyernek majd a jelenlegi WTF részek, és a jövőben a Disney tanulni fog a mamut kollégájától, és újragondolja majd ő is a laborban készült brandet a régi stábbal. Vannak ugyanis olyan dolgok, amiknek a hype alatt múltja és szíve van.
