Tegnap már közzétettünk egy kritikát az új Star Wars részről, az azonban spoilerekben gazdag volt. Következzék egy másik vélemény, amelyet mindenki bátran elolvashat, hiszen garantáltan spoilermentes. Gyógyszerésze és kezelőorvosi is ajánlaná!
Nagyon nehéz helyzetben vagyok ennek a cikknek az írása közben. Akik ismernek engem, azok tudhatják, hogy mi a véleményem George Lucas messzi-messzi galaxisáról. Legyen elég annyi, hogy számomra vannak a filmek, és van a Star Wars. Gyermekkorom talán legmeghatározóbb audiovizuális élménye volt az eredeti trilógia, és mára ezek az alkotások már sokkal többet jelentenek nekem egyszerű filmeknél. Éppen ezért vagyok most nehéz helyzetben, hogy objektíven, mindenféle rajongást félretéve kell írnom a hetedik epizódról.
Harminc év telt el az Uralkodó halála és a második Halálcsillag felrobbanása óta. Most a Birodalom hamvaiból feltámadó Első Rend tartja rettegésben a galaxis lakóit, és a Lázadók Szövetségéből alakult Ellenállás próbálja felvenni velük a harcot. Történetünk középpontjában Rey, a Jakku-bolygón élő roncsvadász, Finn, az áruló rohamosztagos, és Poe Dameron, az Ellenállás tehetséges pilótája áll. Őket üldözi Kylo Ren, egy rejtélyes Erő-használó az Első Rend szolgálatában, aki képes bárkin és bármin átgázolni a céljai eléréséhez. Rajtuk kívül persze sok régi ismerős is felbukkan, mint például Han Solo, Leia (aki hercegnő helyett már tábornok), Chewbacca, C-3PO és R2-D2.
A színészek munkáját nem érheti panasz, és szerintem kifejezetten jó döntés volt J. J. Abrams és a Disney részéről, hogy viszonylag ismeretlen arcokat választottak a főbb szerepekre. Az újak közül egyértelműen Rey viszi a prímet: Daisy Ridley élettel tölti meg a karaktert, egy kompetens és fejlődő egyéniséget farag a roncsvadászból. John Boyega szintén jó a nagydumás, de jószívű Finnként, és Rey-jel jó párost alkotnak (még ha a kapcsolatuk felvázolása néha elnagyoltnak is tűnik). Aki viszont igazán meglepett, az Kylo Ren. Adam Driver alakításában egy igazi megszállottat ismerhetünk meg, aki a hatalma ellenére mégis teli van kétségekkel, és közel sem sebezhetetlen, szóval nem egy Darth Vader 2.0-val állunk szemben. Han Solo pedig Han Solo: ugyanaz a cinikus, vakmerő csempész, akit megszerettünk a legelső filmben, még ha Harrison Ford közel sem akciózik annyit, mint ifjú korában.
A technikai részleteket illetően a legfontosabb az, hogy Abrams és a film készítői tanultak az előzménytrilógia egyik legnagyobb hibájából. Vagyis csak olyan jeleneteknél használtak számítógépes animációt, ahol feltétlenül szükség volt rá. Egyébként minden más díszletet megépítettek, minden jelmezt és maszkot aprólékos műgonddal megcsináltak, sőt a mai filmszakmában egészen szokatlan módon még bábokat és robotokat is használtak. Egészen elképesztő például, hogy BB-8, a kis labdatestű droid nem a CGI szüleménye, hanem tényleg megépítették (aki nem hiszi, az nézze meg ezt a videót). Pontosan az ilyen elemektől válik az egész film sokkal hihetőbbé és hitelesebbé, mint a komplett előzménytrilógia: ha jobban belegondolunk, a színészek munkáját és a szerepükkel való azonosulást is nagyban megkönnyíti, hogy zöld háttér helyett valódi díszletek között dolgozhatnak.
Na de a színészek játéka és a technika nem sokat ér, ha a Csillagok háborúja filmekre jellemző nagybetűs Hangulat nincs meg a hetedik részben. Nos, azt kell mondjam, hogy számomra maradéktalanul benne van minden Az ébredő Erőben, ami a Star Wars-t azzá teszi, ami. Az űr végtelenül mély és sötét, a fénykardok szikrázva csapnak össze, a kocsmában veszélyes alakok iszogatnak, az X-szárnyúak és a TIE-vadászok sebesen szállnak, az Ezeréves Sólyom még mindig egy fénysebesen száguldó ócskavas, az egész galaxist átjáró Erő pedig továbbra is rejtélyes (és hála a Tervezőnek ezúttal nem fárasztanak minket midikloriánokkal és politikai játszmákkal). John Williams filmzenéje most is zseniális, és már az első főcím felcsendülésénél azonnal magával ragadja a nézőt.
A legtöbb kritika a története miatt érte a filmet, hogy az túl egyszerű, és sok tekintetben hajaz az Egy új remény cselekményére. Részben nekem is igazat kell adnom ezeknek a megállapításoknak. De azzal egészíteném ki, hogy ha kritikus szemmel nézzük, akkor a negyedik rész története önmagában nem volt egy nagy eresztés, az igazán fontos események és fordulatok mind A Birodalom visszavágban történtek. Innen nézve a képet Az ébredő Erő valóban olyan érzést kelthet, mintha a kezdete lenne valaminek, hiszen az is! Egy új történet felütése, aminek minden lehetősége adott ahhoz, hogy igazán naggyá váljon. De ez majd csak két év múlva fog igazolódni vagy cáfolódni, amikor a nyolcadik epizódot bemutatják.
Az Erő legyen velünk!
