Klasszikusok – Donnie Darko

Klasszikusok – Donnie Darko

Film Bak Krisztián FilmekDonnei DarkoKlasszikus

Donnie éppen az út közepén alszik, mikor a reggeli nap sugarai végre felébresztik az álmából. Miután körbenéz, mondhatnánk, hogy meglepődve tapasztalja, hogy bár pizsama van rajta, ő még sincs az ágyában, hanem valahol az otthonától távol tért magához, de nem ez történik. Körbenéz, majd mosolyogva nyugtázza a dolgot, hogy aztán felpattanva a bringájára hazainduljon.

Mondhatnánk, hogy ez furcsa, meglepő, érdekes, de nem Donnie Darko életében. Ezek a dolgok számára hétköznapiak, még csak nem is problémaként éli meg őket, sőt, talán kifejezetten élvezi is ezt a helyzetet. Donnie sokkal inkább úgy véli, hogy a probléma nem vele van, hanem a világgal, ami körülötte van.

1988. október 2-án Donnie-t egy kísérteties hang arra szólítja, hogy ébredjen és menjen ki hozzá. A hang egy furcsa és torz nyúljelmezes figurához tartozik, aki csak ennyit mond:

28 nap, 6 óra, 42 perc, 12 másodperc. Ennyi idő van hátra a világ végéig.

A Donnie Darko az a film, ami már a kezdetektől magával ragadja a nézőt. Ez nem egy srácról szól, hanem ennél sokkal többről. Már a film elején is szembesülünk azzal, hogy mennyire fantasztikus a rendezés, és hogy egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, ha tudni akarjuk mit is látunk valójában.

A tökéletesnek tűnő kertvárosi élet már a kezdő képsorokon is groteszk látványt nyújt, miközben felcsendül az Echo and the Bunnymentől a The Killing Moon. A zenei aláfestés, a megvalósítás, a vágás és a látvány mind-mind összhangban vannak, és minden egyes kocka sugall valamit a néző felé. Hiába látjuk a családi idillt, a kertvárosi álmot, egyszerűen nem leszünk képesek pozitívan értelmezni az elénk táruló képet.

Itt most kitérnék arra, hogy megeshet, valaki az imént említett dal helyett az INXS – Never Tear Us Apart című számát hallotta, ez azért van, mert ő a rendezői változatot nézi.

Ebből azt hiszem már sejthető, hogy ebben a filmben a zenét nem csak aláfestésként használják, hanem információ közlésre is. A film minden egyes porcikája próbál velünk valamit közölni, mindent megtesz annak érdekében, hogy a néző a lehető legjobban belehelyezkedjen a történetébe. Így, ha a cselekményt nem is értenénk meg, valahogy mégis képesek leszünk felzárkózni és megérteni Donnie motivációit, szemléleteit és gondolatait.

A pszicho-thrillernek induló film később olyan kérdéseket vet fel és olyan fordulatokat hoz, aminek hála a 113 (vagy a 133, a rendezői változat esetében) perces játékidő szinte elrepül. Ez az a film, ami után az ember némán és sokkolva ül és bambul maga elé, hogy mi a fenét is látott.