Bugfix az emberiségre

Bugfix az emberiségre

Mix Bak Krisztián AnimeMangaScience FictionTerra FormarsRovarok

2577-et írunk, az emberiség megkezdte a Mars terraformálását, hogy élhetővé tegye azt. 500 évvel ezelőtt néhány tudós úgy döntött, hogy felküld a bolygóra néhány csótányt és egy kis mohát, hogy az majd megoldja a problémákat.

Egy ilyen történet kizárólag egy mangában vagy egy animében állja meg a helyét, mivel nincs az a vadbarom, aki majd pont a csótányokat fogja egy másik bolygóra felküldeni. Amikor az ember belegondol, hogy bizony a megjelenített korban az emberek már rendelkeznek a megfelelő technológiával, hogy elkezdhessék átalakítani a Mars felszínét, akkor felmerül benne a kérdés: miért így? Mi a francért csótányok?

Nos, a történet szerint azért, mert ez volt a legköltséghatékonyabb megoldás, de mindannyian tudjuk, hogy ez legalább akkora bullshit, mint Sasuke motivációja. De lépjünk túl ezen a dolgon, és nézzük, mivel is állunk szemben: Ott kapcsolódunk be a történetbe, amikor a tudósok 500 évvel a csótányok bevetése után felküldenek hat embert a Marsra, hogy megnézzék, hogy haladnak a dolgok. Rövid időre lesokkolja őket a tény, hogy megérkezésükkor sajnos tudomásul kell venniük: nincsenek egyedül, és bizony a kis csótányok nem igazán azt a funkciót töltik be, amit vártak tőlük, hála az evolúciónak, felcseperedtek. A szívszorító találkozás nem tart sokáig, mivel a csótányok, akiket innentől csak Terra formarsnak hívnak, inkább a nyakszorító találkozások hívei. Likvidálják a hat fős legénységet, akik mindössze annyira lesznek képesek, hogy még gyorsan küldjenek egy helyzetjelentést a Földre, hogy szarban a haza.

Kigyúrt csótánycsávó.
Kigyúrt csótánycsávó.

Innentől kezdve, jó szokásunkhoz híven, már nem spórolunk, és elkezdünk a génmanipulációval komolyan kísérletezni, hogy megfelelő harcikapacitással (azért nem 9000-essel) legyünk képesek felvértezni katonáinkat a Csótánycsávók ellen. Mit ad Isten, a tudósok továbbra is bogarasak, és úgy döntenek, hogy nincs megfelelőbb módszer annál, hogy embereink génjeit bizonyos rovarokéval keresztezzük, így kölcsönözve nekik szupererőt. Well done, tudósok, well done!

No handjob, please!
No handjob, please!

A történet ettől függetlenül nem rossz, és egész élvezhető is lesz a későbbiekben, köszönhetően annak, hogy a szerzőbe is fecskendeztek géneket, nem is akármilyeneket! Bár George R. R. Martin sokak szerint egy patkány tulajdonságaival rendelkezik, mivel folyton kinyírja kedvenceinket, azért Sasuga Yu sem panaszkodhat. Szinte egészen biztos, hogy az előbb említett úriember génjeivel lövi magát, mert a történetben egyszerűen senki sincs biztonságban. Hála az égnek azért nem megy át az egész a Gantzba, hiszen az csak és kizárólag annak az egy műnek állt és áll jól, de egy pillanatra se gondoljuk, hogy hátradőlhetünk a gondolattal, miszerint itt biztos túléli a történetet a kedvencünk.

Azt mondtad, hogy tetű vagyok? Ez itt nem sértés, életérzés!
Azt mondtad, hogy tetű vagyok? Ez itt nem sértés, életérzés!

Nem a legjobb, nem a legegyedibb, de azért szerethető. Így jellemezhetjük a legjobban ezt a művet. A manga, ami jelenleg is fut, természetesen mérföldekkel jobb, mint az anime, így egyértelműen azt ajánljuk inkább.

Csak a szteroid ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!
Csak a szteroid ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!

Végszóként annyit, hogy aki esetleg szeretne ráhangolódni a sztorira, és megérteni a csótánycsávók oldalát is, az nézze meg előtte a Bogaras Joe című filmet.