One Chicago

One Chicago

Sorozat Jávorka Brigitta SorozatAjánlóChicago FireChicago PDChicago MED

Három éve már annak, hogy Jesse Spencer szögre akasztotta az orvosi köpenyt és felvette helyette a tűzoltó egyenruhát. Dr. Robert Chase után ugyanis Matthew Casey-t, az 51-es tűzoltóállomás hadnagyát alakítja, és nyomban be is bizonyítja, hogy egy másik típusú fecskendővel legalább olyan jól tud bánni. Persze, most tréfálkozunk, de a Chicago Fire című sorozatot valóban elég sokan kezdték az ő csinos kis pofija és a kigyúrt tűzoltók lehetősége miatt nézni. Elég hamar kiderült azonban, hogy aki elsődlegesen csak erre kíváncsi, az bizony rossz helyre jött. Az első részek után a magyar csatorna is gyorsan idősávot váltott a magyarul Lángoló Chicagóként sugárzott műsor alatt… A sorozat azonban nem csak, hogy nem bukott meg, de a múlt héten jelentették be az 5. évad berendelését, a héten pedig elstartol a harmadik sorozat, amelyet a CF világára építenek.

Az 51-es állomás életébe egy szörnyű tragédia idején kapcsolódunk be, ugyanis Andy Darden tűzoltó mindjárt az első részben életét veszti egy mentés során. A kétgyermekes apa, aki talán a harmincas évei elején járhatott, közeli barátja volt az állomás mindkét hadnagyának, Matthew Casey-nek és Kelly Severide-nak (Taylor Kinney) is, akik a gyász okozta dühtől elborultan egymásra mutogatnak. Végigkövethetjük, ahogy a 3-as brigád, a 81-es műszaki kocsi és a 61-es mentő munkatársai feldolgozzák barátjuk elvesztését, és visszarázódnak a hétköznapokba.

De az élet továbbra sem lesz számukra könnyebb, a sorozat ugyanis nagyon életszagú történettel rendelkezik. Itt az emberek rendszeresen sérülnek meg, gyakran szerelik le őket egészségügyi okok miatt, így szinte ostobaságnak tűnő dolgok miatt veszítik el a lehetőséget, hogy gyerekkori álmukat beteljesítsék. Kelly Severide például egyszer egy komoly rehabilitációs programot is kénytelen végigcsinálni, hogy visszakerülhessen a csapatba, nem is beszélve arról, hogy az aktuális részekben éppen a lefokozásából próbál valami jót kihozni, amit egy teljesen értelmetlen bürokratikus intézkedés miatt kénytelen elviselni.

A sorozat állandó motívuma a halál is. Nem lehet mindenkit megmenteni, és sajnos olykor egészen megrázó esetekben gyerekek halálát vagyunk kénytelenek végigkövetni. Ráadásul, ahogy az életben, a sorozatban sem halhatatlan senki, így néha egészen fontos szerepet betöltőktől kell elbúcsúznunk, amely ugyanakkora traumát okoz a csapatnak, mint Andy Darden halála. Az 51-es állomásnak azonban a tragédiákat is sikerül családként átvészelnie, és számtalan jelenettel találkozhatunk, ami megrázóan jeleníti meg az összetartozás és egymás támogatásának fontosságát.

A szakmai sikerek és bukások mellett az állomás valamennyi tagjának személyes életéről is tudunk meg információkat, és bár sokan Casey-t és Severide-ot tartják a főszereplőknek, mindenkit megismerünk annyira, hogy véleményt alkothassunk róla, ezért gyakran a „mellékszereplők” lesznek a kedvenceink. Christopher Herrmann-nel (David Eigenberg), az akkor már négygyerekes apával, végigkövethetjük az ötödik poronty megérkezésének nehézségeit, nem is beszélve a számtalan őrültebbnél őrültebb befektetési ötlet bukásáról. Aggódhatunk Joe Cruz (Joe Minoso) öccséért, aki mindenféle bandatevékenységekbe keveredik, de Peter Mills (Charlie Barnett) családi drámáját is megismerhetjük, amelyben egy halott tűzoltó apa, egy aggódó anya és egy eltűnt nagypapa is szerepel majd. A különböző részeket ezek az emberi történetek fűzik egymáshoz, a sorozat maga ugyanis epizodikus, és bár néha egy-egy ügy következményei több részig is elhúzódnak, a tűzesetek és balesetek értelemszerűen függetlenek egymástól.

A sorozat erőssége a naturalista ábrázolásmód, ami miatt gyakran olyan dolgokat nézünk végig, minthogy valakit megpróbálnak élve leszedni egy lándzsás kerítésről, amire rázuhant. Persze nem most először találkozhatunk ilyen felvételekkel, de ezek a jelenetek még mindig képesek olyan szintű sokkhatást okozni, hogy azzal (is) fenntartsák a néző érdeklődését.

A Chicago Fire történetében egészen új távlatok nyíltak meg, amikor Casey egy autóbaleset során nem hagyta eltusolni a vétséget, és addig nyüzsgött, amíg sikerült lecsukatnia az ittas sofőrt, aki egy igencsak korruptnak tűnő rendőr fia. A fickó, Hank Voight (Jason Beghe) nem igazán lopta be magát az emberek szívébe, amikor először Casey-t, majd pedig annak mennyasszonyát kezdte zsarolni. A problémát a mentős Gabriela Dawson (Monica Raymund) segítségével sikerült megoldani, aki bevonta a történetbe a bátyját, Antoniót, aki rendőr. Ebből az egész kavalkádból indult a Chicago PD című sorozat története.

Voight őrmester ugyanis nemcsak, hogy kint van a sittről, ahová a tűzoltók nagy nehezen beszenvedték, de a befolyásának köszönhetően nemrégiben még egy teljesen új hírszerzési egység létrehozására is engedélyt kapott a 21-es körzetben. Erről a csapatról szól a 2014 januárjában, vagyis másfél évvel a Chicago Fire után, indult második sorozat, ami egyébként az egyik személyes kedvencem.

A különleges egység tagjai közé nem csak Antonio Dawson (Jon Seda) kerül be, de Gabriela korábbi barátja, Jay Halstead (Jesse Lee Soffer) is. Tehát bővelkedünk az ismerős arcokban, akiket Erin Lindsey egészít ki, akit Sophia Bush alakít, ő pedig régi kedvencünk a Tuti gimi című sorozatból.

A CPD sokban hasonlít az eredeti szériához: az epizodikusság és az életszagú történetre való törekvés itt is jelen van, szóval már több olyan karaktert is elveszítettünk, akik fontos szerepet játszottak a csapat életében. Ez a sorozat is egy halálesettel indul, az első részben ugyanis Julia Willhite nyomozót egy bevetés során lelövik. Megdöbbentő fordulat volt ez a rajongók számára, hiába láthattuk szinte ugyanezt a csavart már korábban, hiszen a színésznő az előzetesen leközölt promó fotókon központi szerepet kapott, joggal volt várható, hogy a főszereplők közé kerül majd. Bár tény, hogy azokon a képeken olyan színészek is szerepelnek, akik aztán mégsem bukkantak fel soha…

A promó képen szereplő kilenc emberből három lett végül fontos szereplő.
A promó képen szereplő kilenc emberből három lett végül fontos szereplő.

A második sorozat megszületése azonban, ahogy már korábban említettem, egészen új lehetőségeket nyitott meg. Innentől kezdve ugyanis a kapcsolat teljesen élővé vált, vagyis hogy egyszerűen fogalmazzunk: a szereplők ki-be mászkálnak a sorozatokból. Ha rendőröket kell hívni egy tűzesethez, vagy éppen mentőket egy lövöldözéshez, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a másik sorozat szereplőit láthatjuk majd vendégeskedni, de több szerelmi kapcsolat is szövődött már a szériákon átívelve.

A legérdekesebb megoldások azonban a crossover epizódok, amelyekben az egyik sorozatban megkezdődött cselekmény egy másik sorozat keretein belül folytatódik. Ebbe a csodálatos szövögetésbe több alkalommal a Különleges ügyosztály című sorozatot is becsatlakoztatták. Hogy is néz ki ez a gyakorlatban? Egy alkalommal Kelly Severide egy tűzeset során arra utaló nyomokat talált, hogy az épület tulajdonosa pedofil tartalmak kereskedésével foglalkozott. A tűzoltóság még a Chicago Fire aktuális epizódjában megkezdte az együttműködést a rendőrséggel és a tűz okának kivizsgálását. A nyomozást azonban a Chicago PD következő részében is folytatták, a nyomok pedig New York felé mutattak, így az ügy felgöngyölítésére már a Különleges ügyosztály következő részében került sor. A történet a végére egy egészestés filmet adott ki.

Most pedig eltelt újabb másfél év, vagyis itt az ideje a franchise további bővítésének. A Chicago MED november 17-én startol, és már köthetjük a fogadásokat, hogy vajon meghal-e valaki az első részben! Ez a történet is több szállal kapcsolódik majd a másik kettőhöz, hiszen az 51-es állomáshoz tartozó 61-es mentő minden alkalommal ebbe a kórházba hozza a sérülteket, több szereplőt is láthattunk már itt lábadozni, például Casey egykori mennyasszonya is itt dolgozott. Nem is beszélve arról, hogy a főszereplők egyike, a nővér April Sexton (Yaya DaCosta) Kelly Severide gyerekkori barátja; az új orvos, Dr. Will Halstead (Nick Gehlfuss) pedig Jay Halstead nyomozó öccse. A franchise egyébként már szeptember óta gyúr az új sorozat bevezetésére, hiszen annak szereplői az új évadok kezdetétől fogva rendszeresen felbukkannak, akár csak egy-egy kocsmai poén elsütésének erejéig.

A franchise tehát már bőven bizonyított a rajongóknak, most csak az a kérdés, hogy az új sorozat is képes lesz-e felvenni a kesztyűt és ringbe szállni a többiek mellett. Az eddig megismert karakterek csak jót ígérnek, reméljük a történet is képes lesz hozni a megszokott színvonalat. Másfél év múlva pedig meglátjuk, hogy sikerült-e akkorát ugrani, hogy esélyünk legyen még többet megtudni Chicagóról. Egyébként, ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy benne van a levegőben egy esetleges, a helyi bíróság munkájával foglalkozó széria, hiszen a kerületi ügyész egyre gyakrabban bukkan fel a CPD-ben. Ehhez azonban mindenképpen az kell, hogy a Chicago MED beváltsa a hozzá fűzött reményeket.