2014 júniusában jelent meg a Divinity: Original Sin, amit az RPG rajongók körében hosszú várakozás előzött meg. A játék készítői elhatározták, hogy egy olyan játékot fognak készíteni, amely méltó utódja lehet a Baldur’s Gate-nek, Planescape: Torment-nek, Neverwinter Nights-nak és a többi nagy klasszikusnak. Kellett is ez, mint egy falat kenyér, hiszen manapság senki nem meri bevállalni, hogy egy kicsit komplexebb játékot készítsen ebben a kategóriában, aki meg igen, hát… ők jobb lett volna, ha nem is próbálkoznak. Persze mindig vannak kivételek, és jön néhány cím, amivel az ember egy darabig elvan, ilyen volt a Pillars of Eternity is, de valahogy egyik sem az igazi.
Miért is lett akkor olyan marha jó a Divinity: Original Sin? Először is azért, mert egy olyan megvalósítást kapott, ami végre úgy helyezte 3D-be ezt a műfajt, hogy az nem ment a játékélmény rovására. Másodszor pedig azért, mert végre kaptunk egy igazi co-op játékot a műfajban.
A történet ugyanis nem csak, hogy igazodik a két emberes játékmódhoz, hanem konkrétan úgy van megcsinálva, hogy a játékélmény így teljesedjen ki. Minden fontosabb (és jó néhány kevésbé fontos) dialógusban részt fog venni mindkét karakter, és nem ám csak úgy, hogy rányomunk egy válaszra, aztán csókolom! Ezeknek a döntéseknek súlya lesz, és igen komolyan fogják majd befolyásolni a szituációk kimenetelét is. A választásainktól függően változik majd a karakterünk személyisége. Persze nem kell nagy dologra gondolni, csak arra, hogy az egyik csúszka jobbra vagy balra megy-e, de ami fontosabb, hogy össze is veszhetünk a partnerünkkel.
Amennyiben ugyanis úgy döntünk, hogy nem szeretnénk támogatni játékostársunkat a döntésében, úgy heves szóváltások közepette, végső esetben egy véres és rendkívül brutális kő-papír-olló leszámolásba kezdhetünk. Ezután pedig eldől, hogy végül kinek az akarata érvényesül, és hogy megmenekül-e a kobold a támadóitól, vagy éppenséggel csatlakozunk hozzájuk, hogy kizsebeljük szegényt, esetleg nemes egyszerűséggel levágunk mindenkit.
Ilyen és ehhez hasonló nyalánkságokat tartogatott nekünk a játék, amit már az akkori formájában is bátran ajánlhattunk bárkinek, aki szereti ezt a műfajt. Aztán olyan történt, amire mostanság nem igazán van példa a játékpiacon. Az is meglepő volt, hogy ez a kickstarteres projekt megvalósult, ráadásul abban a formában ahogy ígérték, döbbenet, de kilépett az early accessből és rendesen foglalkoztak vele... De ez a húzás, amit a készítők most véghez vittek, ezelőtt le a kalappal!
Több, mint egy év telt el mióta kijött az eredeti játék, számtalan patchet megélt, foltozgatták, foglalkoztak vele, és rendesen fejlődött is. Voltak persze hibák, de melyik játékban nincsenek? Főleg, ha egy ilyen kaliberű műről beszélünk, ami egyébként tele van tartalommal. Szóval sok dologra lehetett számítani, például dlc-re, egy következő részre (amit már bejelentettek), de arra, hogy kiadnak egy szinte teljesen átdolgozott változatot, nem igazán. Jó, benne volt a pakliban, de nem így.
Gondoljunk csak a Square Enix-re vagy a Bandai Namco-ra. Dark Souls és Sleeping Dogs, Deus Ex vagy Nordic Games és Darksiders… És akkor még nem beszéltünk azokról, akik remastered edition játékokkal és HD-nak csúfolt Age of Empires II-vel próbálják meg kiüríteni a pénztárcánkat. Igen, ez a játékipar, mindenért bele akarnak nyúlni a zsebünkbe, akkor is, ha már fizettünk ezekért a játékokért, amikor kijöttek. Néha kapunk nagylelkűen egy levelet, hogy ők annyira jó arcok, hogy csak most, csak nekünk, öt euróért lehetőségünk van felupgradelni a régi játékot az új verzióra, mert végül is anno megvettük húszért, de most kijött megint ugyanennyiért, de akkor már ne kelljen megint teljes árat fizetnünk. De valójában még ez is ritka gesztusnak számít.
Ezt mind csak azért mondtam el, hogy mindenki lássa, mennyire nemes gesztus, hogy a Larian Studios fogta magát és a 2015. október 27.-én megjelenő Divinity: Original Sin – Enhanced Edition-t bevágta mindenkinek a könyvtárába, akinek már megvolt az egy évvel korábban megjelent játék, mondván kifizetted, akkor ez is jár. Pedig higgyétek el, van benne annyi munka, mint egy Darksider II – Definitive Edition-ben, sőt…
A textúrák, a küldetések, a történet és a craft rendszer is átment egy hatalmas átdolgozáson, tehát nem csak grafikai updateről beszélünk. Emiatt boldognak kéne lennünk, de igazából csak jobban felidegesíti az embert, hogy ezek a srácok háromszor annyi munkát fektettek ebbe, mint a fent említett társaik, és mégis ingyen hozzánk vágták az új verziót. Komolyan mondom, hihetetlen, hogy mennyit dolgoztak vele és mennyire figyeltek arra, hogy mit mondott a community. Végre berakták a dual wieldet, finomítottak a classokon és perkeken, optimalizáltak egy csomót és úgy összességében, minden jobb lett.
Nem azt mondom, hogy rohanjatok és vegyétek meg a játékot, de amennyiben a jolly rogeres verzió elnyeri a tetszésetek, tényleg szerezzétek be eredetiben, és játsszátok inkább végig úgy. Mert bizony kevés kiadó és fejlesztő van, aki megérdemli azt, hogy pénzt dugdossunk a zsebébe, de ezek a srácok tényleg kitettek magukért. Arról nem is beszélve, hogy ez a mű tényleg egy jó élmény! Co-op játékok kedvelőinek kötelező!