Penny Dreadful kritika
A „penny dreadful” egy pejoratív kifejezés, amelyet az angolok a 19. században kiadott, olcsó, de nagyon népszerű könyv- és füzetsorozatokra használnak. Ezek általában olyan szenzációhajhász történetek, amelyek nyomozással, bűnözéssel és természetfeletti lényekkel foglalkoznak. Ezeknek már a borítója is hatalmas STOP táblát tol az arcunkba. Így azt hiszem, teljesen jogos a kérdés, miért ad valaki egy ilyen címet egy sorozatnak? Bár a fontosabb inkább az, hogy mi mégis mit várhatunk ezek után? Megmondom: meglepően minőségi tartalmat.
Az utóbbi idők feldolgozás hullámából kifoghattunk jobb és rosszabb alkotásokat is, de ilyennel még nem akadt dolgunk. Gondolhatunk itt a tini irodalom Beastlyjére (Ebből komolyan film is készült?! Mondd, Uram, miért büntetsz minket?), vagy az annál lényegesen jobban sikerült Cinderre, aminek hatalmas pozitívuma, hogy nem veszi túl komolyan önmagát, helyette inkább megnevetteti az egyszerű halandót. A Penny Dreadful ezzel szemben tekintélyt parancsolóan közli, hogy őt mindenkinek komolyan kell vennie…
No de miről is szól ez a sorozat? Adott egy jó családból származó hölgy, Miss Vanessa Ives, illetve az egykori utazó/felfedező Sir Malcolm Murray, akik családjaik közös drámája után egy fedél alatt élnek, éjszakánként a sötét természetfeletti erőket üldözik, és keresik Sir Malcolm eltűnt lányát, Minát. Ebben főleg Sir Malcolm inasa, Sembene segíti őket, aki a mi kultúránk számára igencsak idegen bőrmintázattal rendelkezik. Hozzájuk csatlakozik még Ethan Chandler, az amerikai pisztolyhős, aki egy szörnyű titok miatt kényszerült elhagyni a hazáját. De ne legyenek illúzióink… Itt mindenkinek van egy szörnyű titka, nem csak Mr. Chandlernek.
Szépen lassan rajzolódik ki a háttérben rejlő kép a néha kuszának tűnő, de egymáshoz mégis kapcsolódó klasszikus rémtörténetekből. Amit először fel sem fogunk, hiszen az elején még csak Mina eltűnése foglalkoztat minket, akit egészen nyilvánvalóan egy vámpír rabolt el. Aztán felvonjuk a szemöldökünket, amikor a boncnokot, akihez az egyik szörny hulláját elviszik, Dr. Victor Frankensteinnek hívják. Pár rész után pedig már minden egyes utalásra és névre figyelünk, hogy vajon ki lesz a következő ismerős, aki egy könyvesboltban elsuttog egy-egy fontos információt a hőseinknek. Az egész sorozat nem más, mint egy patchwork, ami csodálatos nagy műgonddal van összeillesztve és egy pillanatig sem érezzük, hogy hiányozna belőle egyetlen kocka is, mégis újabb és újabb mintákat fedezünk fel benne. Éppen ezért képes folyamatosan lekötni a figyelmünket, nem érezzük sem túl soknak, sem túl kevésnek. És amikor az első évad 8 rész után véget ér, bár néznénk tovább, de valahol érezzük, hogy még ez is a legjobbkor történt.
- Hisz abban, hogy a múltunk visszatérhet kísérteni?
- Nem csak visszatérhet. Örökre velünk marad.
- Örökre?
- Az határoz meg minket.
- Akkor isten óvjon minket!
Mit nyújthat nekünk a sorozat most kezdődő, második évada? Már a következő szezon trailere is beígérte a korábbi egyediség, a misztikus pörgés folytatását: a szereplők nagy része visszatér, és újabb titkokat fednek fel, az egész tele lesz rettegéssel és vérrel… A vérben pedig egy boszorkány fürdőzik majd. Puszta találgatás, hogy ez a szál a Báthory Erzsébet legenda felé fog indulni, az mindenesetre biztos, hogy a hölgyet a zseniális Helen McCrory alakítja, akit idén a Peaky Blindersbe is nagyon várunk vissza.
Miért érdemes megnézni ezt a sorozatot?
Először is ott vannak a színészek. Aki számára Eva Green (Vanessa Ives) a tipikus szerepeiben nem szimpatikus, az az elején itt sem fogja kedvelni, ám azt mindenkinek be kell látnia, hogy zseniálisan hozza a titokzatos, néha szenvedélyes, néha bűnbánó, néha ördög által megszállt figurát. Timothy Dalton (Sir Malcolm Murray) pedig valami egészen újat mutat azok számára, akik csak James Bondos korszakából ismerik: a fickó a korral egyre csak jobb lett. És akkor még nem ejtettünk szót az Ethan Chandlert alakító Josh Hartnett-ről. Igen, ez a sorozat tele van olyan arcokkal, akiket ismerünk…
…és olyan sztorikkal is. Ahogy korábban már említettem, itt mindenkinek van valami titka, de a leghátborzongatóbb az egészben, hogy mi valójában mindenki titkát ismerjük már. Hiszen pontosan tudjuk, kicsoda Victor Frankenstein, Dorian Gray vagy éppen Abraham Van Helsing, pontosan tudjuk, mi a történetük és mi lesz a sorsuk, mégis olyan oldalukat ismerhetjük meg itt, amire korábban sosem gondoltunk. Éppen ezért nem érezzük egy pillanatig sem, hogy unalmas figurák lennének, akiket már 200+1 alkalommal átrágtunk, lenyeltünk és visszaöklendeztünk.
Szóval, ez a sorozat mindenkinek tetszeni fog, aki szeret félni és bírja a darkos dolgokat; aki szereti az old school rémtörténeteket, de szeretné már kicsit más szemmel nézni őket; meg annak, aki szerint Josh Hartnett kellően dögös, mert itt bizony 40 nap és 40 éjszaka üldözi a szörnyeket, és elég gyakran talál célba.
