Mi is az a Final Fantasy VII? Egy olyan J-RPG, ami az első Playstation konzolon indult hódító útjára, majd felbuzdulva a sikereken PC-re is megjelent. Ez azért nagy szó, mert 1998-ban, mikor a játék megjelent személyi számítógépekre is, a J-RPG-k még nem igazán képviseltették magukat ezen a platformon. Ez teljesen érthető volt, hiszen a PC Master Race nem tűrt meg holmi japán, mangás förmedvényt, kizárt dolognak tartották, hogy ők bármi olyanhoz hozzányúljanak, ami a szigetország terméke.
Ez olyannyira igaz volt akkoriban, hogy az egész undor dolog még ma is érzékelhető. Nem véletlenül örültünk, mint borz a répának, mikor kiderült, hogy jön a Dragon Questés a Tales of sorozat, hiszen ezek eddig a konzolosok kiváltságai voltak. Ezek után képzelhetitek, mennyire merész húzás volt a Square Enixtől, hogy ezt a játékot akkoriban ki merte adni PC-re. Ráadásul, ha maga a J-RPG tag nem lett volna elég rémisztő az egyszeri játékos számára, akkor az a tény, hogy a Final Fantasy VII négy cd-n terült el, és még a gépigénye is elég nagy volt, egészen biztosan kivágta a biztosítékot a szerencsétlen gamereknél. Ami viszont ennél is meglepőbb volt az az, hogy még így is olyannyira sikeres lett a játék, hogy felbuzdulva a hetedik rész sikerein ezután még a Final Fantasy VIII is tiszteletét tette PC-n.
Ezek a tények kellően mutatják, hogy a játék miért is kapta meg a világ legjobb játéka címet anno, és miért tartják még sokan most is annak. Ezt a címet persze nem úgy érdemelte ki, hogy egy helyen megválasztották a legjobbnak, aztán mindenhol ezzel kampányoltak, hanem egyszerűen nem volt olyan játékokkal foglalkozó magazin, oldal (bár akkoriban az internetes magazinok még csak a szárnyukat bontogatták), ahol ne emelték volna a magasba, mint Simbát az Oroszlánkirályban.
Összességében kijelenthetjük tehát, hogy ez minden idők legjobb játéka, és nem csak azért, mert a sikere máig töretlen, hanem azért is, mert maga a játék tényleg tökéletes, és nem lehet belekötni. Mai szemmel is csak olyan hibákat találhatunk benne, amiket csupán annak tudhatunk be, hogy anno nem volt meg hozzá a kellő technológia.
Lássuk tehát, miről is szól ez a játék! A világot egy hatalmas multi uralja, a ShinRa Electric Power Company. Az ő kezükben van szinte minden, de ami a legfontosabb, hogy az energia ellátás is. A kezdetekben ez a tényező adja majd a történet fő bonyodalmát. Ugyanis az hagyján, hogy az emberek és azoknak minden napi élete függ tőlük, de a szó legszorosabb értelmében, az egész világ az ő kezükben van. A cég ugyanis nem akárhonnan nyeri az energiát, hanem egyenes a Föld életerejét hasznosítja, amit úgy nevezünk, hogy Mako energia. Egyesek úgy gondolják, hogy a vállalat pofátlanul, a bolygót nem kímélve szipolyozza annak energiáját, nem törődve annak sorsával és a szörnyű következményekkel. Az AVALANCHE elnevezésű ökoterrorista csoport éppen emiatt dönt úgy, hogy ideje az orrára koppintani ennek a gonosz ShinRának, és megmutatni nekik, hogy nem lehet büntetlenül kínozni a Földet.
Itt jövünk mi a képbe. Barret, a csoport vezetője ugyanis felbérel minket, hogy segítsünk kivitelezni a tervét, melyben felrobbantjuk Midgar egyik Mako reaktorát. Mint EX-SOLDIER, ez bizonyára nem lesz egy nehézkes küldetés számunkra, hiszen a kicsiny elit tagjaként olyan képességek birtokában vagyunk, amiknek hála könnyen elbánunk a túlerővel.
Ebből érezhetjük, hogy a készítők mennyire figyeltek arra, hogy megmagyarázzák, miért vagyunk képesek felvenni a harcot olyan helyzetekben is, amik egyébként már kiakasztják a bullshit-o-metert. A SOLDIER-ek ugyanis nem egyszerű katonák, hanem... Nos, mindenki derítse ki maga, miről is van szó.
A történet így kezdődik tehát, majd lassan rá kell döbbenünk, hogy ennél jóval több áll a háttérben, sőt… Itt bejön még egy csavar a játékba, és az orrunk előtt fog kibontakozni a valódi történet. Ez azt jelenti, hogy itt mi magunk fogjuk megélni a sztorit, a játékos tehát megkapja azt, amit a mostani játékokban már nem igazán: a motivációt. Nem is sejtjük az elején, hogy mi lesz majd az, ami miatt ezt a játékot képtelenek leszünk letenni. Csak jó pár óra elteltével fogjuk realizálni, hogy ez a szemét dög bizony magával ragadott minket.
Emellé jönnek még olyan apróságok, mint a felfedezés varázsa, a mini-játékok és az, hogy sokszor a döntéseink hatalmas változásokat hoznak a történetben. Ez utóbbi majd összefügg a felfedezéssel is, hiszen nagyon sok dologról lemaradhatunk, ha csak a történet főszálát járjuk be. Így megeshet az is, hogy a rajongók körében közkedvelt karaktert, Vincent Valentine-t vagy Yuffi Kisaragi-t teljesen kihagyjuk a játékból. Mindkét karakter teljes értékű, a végletekig kidolgozott szereplő, csak úgy, mint a többiek, mégis elmehetünk mellettük anélkül, hogy a történetünk részeivé válnának.
A mini-játékok szórakoztatóak és meglepően sok van belőlük. A legérdekesebb talán mindközül a chocobo tenyésztés. Itt lehetőségünk nyílik arra, hogy a különböző chocobókat pároztatva szerezzünk magunknak egy olyan közlekedési eszközt, amely számára nincs akadály a világtérképen. Nem árulok el nagy dolgot, ha azt mondom, hogy ebben az esetben, olyan contenthez fogunk hozzájutni, ami a történethez nem kapcsolódik szorosan, elmehetünk mellette, de amúgy marha izgalmas.
Aki tehát nem ismeri a Final Fantasy VII-et, az tegyen magának egy szívességet és azonnal álljon neki, hogy utána tűkön ülve várhassa a remaket, ahol az ígéretek szerint bent marad a játék egyik legviccesebb jelenete, mikor Cloudból nőt kell csinálnunk. Az, hogy ezt milyen okból kell megtennünk, azt nem árulnám el, hiszen akkor hol maradna a szórakozás?
