Amikor egy játékot nyíltan azzal reklámoznak, hogy ugyan van sztorija, de kit érdekel mindez, amikor olyan jeleneteket találunk benne, amitől feláll…unk a székből és ujjongani kezdünk, akkor azért elgondolkozik az ember, hogy vajon mennyi is a tartalom ebben az egészben. Bár néhol már bebizonyosodott, hogy a fanservice ellenére is lehet valami igényes, mint például a Rokka no Yuusha, azért egy játéknál kicsit más a helyzet.

Valahogy nehezen elképzelhető, hogy negyven, ötven órányi contentet azzal próbálnak telenyomni, hogy folyamatosan adagolják a szexuális tartalmat, de ki vagyok én, hogy nemet mondjak az innovációra?
A trailerből gyorsan kiderül, hogy mire is számíthatunk. Meg kell, hogy mondjam, ezután a videó után már a „coming soon”-on is elmosolyodtam, ez pedig azért nem egy rossz jel.

Aztán elindítjuk a játékot, és meglepődve tapasztaljuk, hogy ezek a szemét készítők valójában dolgoztak, és nem csupán egy interaktív hentait dobtak a kezeink közé, hanem egy tisztességes J-RPG-t. Itt megjegyezném, hogy aki egy kis kihívásra vágyik, az semmiképpen se aktiválja azokat a dlc-ket, amikkel itemekhez és egyéb boostokhoz juthat, mivel ezekkel egyszerűen élvezhetetlenül egyszerű lesz a játék.
Amennyiben tehát a tisztességes utat járjuk, egy remek, taktikus csatákkal teli gameplay-ben lesz részünk, ami a Disgaeat és társait fogja idézni. Sajnálatos módon a játékmenet némileg bonyolultabb, és a gyenge tutorial sem fog minket kisegíteni, de azért meg lehet tanulni és hozzá lehet szokni.

A készítők nem vitték túlzásba a történetet, a jó és a rossz csatározását fogjuk majd megvívni, ám nem egyetlen ember szemszögéből, hanem generációkon keresztül! Bizony, a játékban nem csupán egyetlen egy főhősünk lesz, hanem kénytelenek leszünk majd az ő leszármazottjaikkal felvenni a kesztyűt és kiállni a gonosz ellen. Az, hogy sarjaink milyen statokkal és tulajdonságokkal fognak rendelkezni, azok csak rajtunk fognak múlni… oh, és persze a feleségünkön!

Azt hittétek, hogy majd pont ebből a játékból marad ki a mini-játék? Nos, nem! Míg máshol chocobo tenyészet vagy szörnyvadászat, addig itt randizgatás és khm… párzás van.

Az Agarest: Generations of War hiánycikk volt PC-n, de nem azért mert eddig annyira szenvedtünk volna attól, hogy nincs egy normális kufirc szimulátor anime style-ban, hanem azért, mert bár a J-RPG-k egyre jobban szállingóznak felénk, ezeknek a tactical-RPG fajtájából még továbbra sincs túl sok darab, amiből válogathatnánk. Az Agarest sorozat pedig most igyekszik befoltozni ezt az űrt.
Aki nem éri be az első résszel, annak nem kell a falat kaparnia, hanem nekieshet az előzménynek, az Agarest: Generations of War Zeronak és a folytatásnak, az Agarest: Generations of War 2–nek.

Persze, tudom, mi a francnak is írok én erről bármit is, mikor egy mondattal le lehetett volna zárni ezt az egész kis ismertetőt?
Fél kézzel is játszható!