Sokan úgy emlékeznek vissza a Playstation 2 által uralt korszakra, mint a konzolok aranykorára. Talán így is van, mivel rengeteg klasszikus jelent meg erre a masinára, számtalan ma is futó sorozat indult el rajta és így tovább…
Egy ilyen nagyszerű játék a Disgaea sorozat első része is, ami szintén PS2-n indult útjára. Az Atlus nagyot vállalt, mikor úgy döntött, hogy publikálni fogja a Nippon Ichi Software által fejlesztett játékot nyugaton, de aztán hála égnek hamar bebizonyosodott, hogy annyira nem fogtak mellé. Ugye emlékszünk még azokra az időkre, amikor például a Nintendo nem akarta a Final Fantasyket kiadni nyugaton, mivel szerintük totális bukás lett volna belőle? Egy Sony kellett hozzá, hogy végül a Final Fantasy VII egyesítse a sorozatot. Nos, a Disgaeaval nem vállaltak ekkora rizikót, de a tactical – jrpg vonal azért valljuk be, nem feltétlen az amerikai/európai emberek kedvence.
A játék egy körökre osztott RPG, ami egy virtuális táblán játszódik. Egy kör amolyan modern sakkjátszma szerűen megy le. A harc kezdetén azzal indítunk, hogy elhelyezzük a karaktereinket a harcmezőn, akik mind-mind más képességekkel, statisztikákkal rendelkeznek. A prinny például olyan, mint a gyalog. Feláldozható, de megfelelően alkalmazva halálos! Azonban egy kis szintű prinny jobb esetben is csak maximum 1-2 mező távolságra tud elmászni, többre nem képes a szerencsétlen. A főbb karakterek viszont gyakran 5-6 kockákat is képesek akár már a játék elején megtenni. Hamar észre fogjuk venni, hogy a karaktereink közül lesz, akit a királyként, és lesz, akit a királynőként használunk, néhányan éppen a bástyák szerepét töltik majd be. Ezt öntjük nyakon majd az rpg-k szokásos szintezési rendszerével és tadam! Kaptunk egy rendkívül szórakoztató harcrendszert. Ez a későbbiekben még kiegészül olyan dolgokkal, hogy képesek leszünk a karaktereinkkel kombózni, a pályán megjelennek speciális objektumok is, melyek bizonyos mezőket speciális effectekkel ruháznak fel. Ilyen és ehhez hasonló nyalánkságok teszik majd szórakoztatóvá a harcokat, hogy sose unatkozzunk.
Bár már részleteztem, hogy milyen szórakoztató is a harc, ne felejtsük el, hogy a játéknak van ám története is. Ami azt illeti, nem is akármilyen! Amellett, hogy tele van humorral, a készítők megspékelték ezt az egészet néhány igazán szívbemarkoló, drámai jelenettel is. Igen, konkrétan olyan történetet kapunk, amit javarészt úgy követünk, hogy könnyesre nevetjük magunkat, aztán meg azt vesszük észre, hogy a könnyeink már nem a nevetéstől folynak, hanem egyszerűen annyira magával ragad minket a történet drámai vonala, hogy bizony mi is elérzékenyülünk. Ezek mellett a játék bővelkedik még az úgy nevezett easter eggekben is, amik jócskán megdobják majd a humor faktort.
A történet főhőse Laharl, aki a játék kezdetén egy pár éves kis ejtőzésből arra ébred, hogy egy lány éppen megpróbálja őt eltenni láb alól. A hölgyemény neve, mint kiderül, Etna. A kis hölgy nem másért jött, mint elnyerni az Overlord címet azzal, hogy kiiktatja a jelenlegi trónörököst, tehát Laharlt. Etna legnagyobb bánatára viszont Laharl nem adja be olyan könnyen a kulcsot, sőt, kifejezetten kemény diónak bizonyul, ezért jobbnak látja, ha taktikusan, egy igazi nő módjára, úgy teszi majd tönkre, ha mellé szegődik. Etnától meg tudjuk azt is, hogy miközben Laharl a hasát süttette a rendkívül kényelmes koporsójában, az apját kinyírták. Ebből kifolyólag jobb, ha Laharl felkészül lelkiekben arra, hogy mindenki az életére fog törni, amíg hivatalosan ki nem nevezik őt a következő Overlordnak, hiszen mindenki előszeretettel vállalná magára a Netherworld uralkodója címet.
Így ismerkedhetünk meg Flonnenal is, a kis angyallal, akit egyenesen a mennyekből küldtek, hogy iktassa ki a herceget és vegye át az uralmat. Természetesen Flonne nem hisz az erőszakban, mindent próbál a szeretet erejével megoldani, de valahogy ezzel a módszerrel nem igazán lehet valakit a halálba taszítani, főleg nem a démonok hercegét. Innentől már adva van az három alapszereplő, akik mellett majd természetesen feltűnnek mások is, de körülöttük fog a cselekmény kibontakozni.
Kisebb szerepet kap a szörnyek tanácsa is, akik elé felterjeszthetünk néhány javaslatot. Ilyenkor rendkívül realisztikus fordulatot vesz a játék, ugyanis lefizethetjük a képviselőket. Mindenkinél látni fogjuk, hogy kinek mi a kedvenc ajándéktárgya, amivel képesek vagyunk arról meggyőzni, hogy támogassák a javaslatainkat. Persze ismerjük a mondást, ugye? Ahol az erőszak nem megoldás, ott nem alkalmaztak eleget! Így természetesen választhatjuk a könnyebbik és olcsóbb utat is, mikor nemes egyszerűséggel likvidáljuk az aktuális tanácsot. Ugye, ha nincs, aki ellenezze az ötletet, akkor nincs probléma sem.
Ilyen és ehhez hasonló nyalánkságokat tartogat számunkra a Disgaea, ami még jelenleg is fut, és köszöni, jól van. Napjainkban a PS4 exkluzivitását élvező ötödik résznél tart, de reméljük, hogy egyszer majd kézhez kaphatjuk más konzolokon, esetleg PC-n is.
Aki azonban nem tud és nem is akar erre várni, vagy esetleg szimplán nem tudja, hogy hogyan tudná ezt a mesterművet PS2 nélkül is élvezni, az ne csüggedjen! A bátrabbak megpróbálkozhatnak egy PS2 emulátorral, ami manapság már nem igényel különösebben erős vasat, a kicsit gyávábbak pedig megnézhetik a játék alapján készült animét, a Makai Senki Disgaea–t!