Az angol nyelvű film- és sorozatgyártásban sajnos az Egyesült Királyság (is) igen gyakran háttérbe szorul az USA-val szemben, pedig szép számmal akadnak itt olyan darabok, amiket érdemes megnézni. Még akkor is, ha néha jogosnak tűnik a poén, hogy Angliának kb. 5 darab színésze van…
Az egyik ilyen kiemelkedő gyöngyszem a Misfits című sorozat, amelyet 2009-ben kezdtek vetíteni, és egyébként hazánkba is eljutott Kívülállók címmel, de még így is sokak számára kimaradhatott. Pedig ha őszinték akarunk lenni, a minőségével és a stílusával képes egy újfajta szuperhős vonalat képviselni, superhosus europithecus.
Történetünk főhőse öt olyan tinédzser, akikbe belecsapott egy villám egy szupervihar idején, így különleges képességeik alakultak ki. Igen, eddig semmi extra, viszont ezek az ifjúk nem mások, mint fiatalkorú bűnözők, akik éppen a közmunkaprogramban letöltendő büntetésükben sínylődnek, ez pedig nagyban meghatározza majd a képességekhez való viszonyulásukat. Ők se nem Peter Parkerek, se nem Clark Kentek, nem szerepel a bakancslistájukon a világ megmentése, csupán szeretnének kikeveredni a szarból, amibe korábban kerültek, és rendbe tenni a közvetlen környezetükben a dolgokat, néha megmenteni egymást és önmagukat. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ez bizony sok esetben pont az ellenkező módon fog elsülni, és nagyobb galibát kevernek, mint ami eredetileg volt. Tanúbizonyságai ennek a tiszavirág életű felügyelőtisztek.
Érdekesség, hogy bár a sorozatnak öt egyenrangú szereplője van és évadonként mindössze 6-8 része, mégsem érezzük úgy, hogy valakiről ne tudnánk meg elég információt ahhoz, hogy kellően megszeressük, vagy hogy valakinek a karaktere ne lenne kellően árnyalt. Az öt évad során ugyanakkor a szereplők fokozatosan lecserélődnek, a váltással pedig nem mindig lehetünk elégedettek, viszont az alapcsapat tagjai miatt mindenképpen érdemes elkezdeni a sorozatot, az első évad egyébként is kiemelkedően jó.
Az indulásnál a szereplők képességei összhangba kerülnek a személyiségükkel, ez azonban később megváltozik, amikor bekerül a képbe valaki, aki a szupertehetségek kereskedelmével foglalkozik. Curtis Donovan, a korábban sikeres futó elkövetett egy komolyabb ballépést, aminek következtében nem csak a tiszta erkölcsi bizonyítványt, hanem a karrierjét is bukta. Curtis titkos és mondhatni elérhetetlen vágya, hogy helyrehozza ezt a hibát, ezért is kapja az időutazás képességét, amit kezdetben csak igen korlátozottan tud használni. Alisha Daniels messze földön híres a könnyű véréről, nem véletlenül kapta a Cock Monster becenevet, illetve azt a képességet, hogy aki hozzáér, azt teljesen megbolondítják az ösztönei, és nem lesz képes uralkodni a szexuális vágyain. Alisha meglepően gyorsan ráébred, hogy ez a képesség mekkora szívás… Simon Bellamy a legfurább srác valamennyiük közül, akinek igazi sorozatgyilkos kisugárzása van, mármint amikor éppen észreveszi valaki a jelenlétét. Egyébként egy igazi lúzer, akin az emberek többsége egyszerűen keresztülnéz. Az ő képessége a láthatatlanná válás. Kelly Bailey egy egyszerű lány, bár a suttyó szó is tökéletesen leírná. A beszédmódja, az öltözködése, a viselkedése, minden erre a suttyóságra utal, ami alapján gyakran meg/elítélik a személyiségét is. Kelly ezért a telepátia képességét kapja, amelynek hála tudni fogja, milyennek látják őt az emberek. És akkor ott van Nathan Young, a nagyszájú bohóc, aki valójában ugyanakkora lúzer, mint Simon, csak ezt sokkal jobban titkolja. Meg aki egyébként elég zűrős családi háttérrel rendelkezik, ezért ő…. hát, nem kap semmilyen képességet. Vagy mégis?
Nathan az, aki egyébként leginkább meghatározza a sorozat arculatát, a poénok nagy százalékát ugyanis ő szolgáltatja. És igen, a fent leírtak alapján azt hiszem, jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miben más ez, mint a Heroes. A válasz egyszerű: a minőségben. Félreértés ne essék, én magam is nagy rajongója vagyok a Hősöknek, azonban hiába azonos az alapkoncepció, ez a sorozat egy teljesen más dolgot képvisel, egyszerűen európai és nem Hollywood végterméke. Ha egymás mellé tesszük a két sorozatot, azt láthatjuk, hogy a Misfits sokkal viccesebb, mégis sokkal komolyabb tanulságokat hordoz magában. Ez a két dolog pedig, azt hiszem, nagyban meghatározza egy sorozat minőségét. Tény, hogy a Misfits sokkal hétköznapibb, a Heroes pedig sokkal monumentálisabb, és valószínűleg sokkal komolyabb költségvetésből és profibb technikával készült, azonban ezzel együtt jóval több is benne a levegő.
És akkor arról, hogy Angliának csak öt színésze van! No, nem öt, de kétség sem férhet hozzá, hogy kicsi a világ ebben a bizniszben, ugyanis két olyan színész is felbukkan itt mellék- és epizódszereplőként, akiket azóta egyébként az Agents of Shield című sorozatban már láthattunk. Az egyikük Nick Blood, aki Lance Huntert, míg a másikuk Ruth Negga, aki Rainát alakítja a későbbiekben az ügynökök között.
A sorozatban egyébként nem csak a poénok, hanem a zenék is nagyon rendben vannak. A főcímdal mindjárt viszi a prímet:
A soundtrackek közül pedig a személyes kedvencem ez a darab, amely egy nagyon szomorú jelenetnél csendül fel a sorozatban, amihez egyébként tökéletesen illik is.
A Misfits egy nagyon jó sorozat, amit mindenképpen érdemes elkezdeni, ha fantasy-ba csomagolt kikapcsolódásra vágyunk. Ugyanakkor, ahogy már korábban is említettem, a szereplők változásával nem mindig leszünk elégedettek, és a 3-4. évad környékén a rajongók közül sokan el is pártoltak a szériától. A minőség a sorozat közepétől eléggé hullámzó lesz, az első évad viszont kötelező házifeladat!
