Stephen King, a horror nagymestere

Stephen King, a horror nagymestere

Olvasósarok Bak Krisztián Stephen KingRagyogásÁlomcsapdaÉrdekességHorror

Stephen Edwin King, akit csak a horror királyaként szokás emlegetni, 1974-ben megjelentette első regényét, a Carrie-t, ami azóta is töretlen sikernek örvend. De sajnos a nem is olyan távoli múltban született egy feldolgozása, ami csak azért lett horrorisztikus, mert a színészi játék és a rendezés annak volt nevezhető. Más elemein nem igazán szörnyülködhettünk, pedig King regénye tényleg megborzongatja az olvasót.

Miért is nagyszerű író Stephen King, és miért is szeretjük annyira a műveit? Miért van az, hogy boldog-boldogtalan meg akarja filmesíteni minden egyes alkotását, hogy azzal milliókat zsebeljen be a mozikban?

Aki egynél több regényt olvasott már Kingtől, az pontosan tudja, hogy Ő az, aki fantasztikusan képes egyesíteni a fantasy, a sci-fi és a horror műfaját egyetlen alkotásban anélkül, hogy elcsépelt sablonokat vonultatna fel. Nem kellenek vámpírok, vérfarkasok, orkok vagy kincsek ahhoz, hogy egy kisvárosi történetbe belecsempéssze az „elátkozott kincs” momentumot. A Hasznos Holmik c. mű például nem szól másról csak egy kis boltról, ami mindenkinek azt adja el, amire legjobban vágyik… de nem feltétlenül anyagi juttatásokért. Valójában, ha jobban belegondolunk nem más ez, mint az imént említett klisé halmaz más módon való feldolgozása. Mégis az újdonság erejével hat. A párhuzamok és a részletek teszik még zseniálisabbá mindezt. King felépített egy egész univerzumot, amelyben rengeteg visszatérő elem és szereplő van. A Setét Torony c. sorozatban ismertük meg például Stephen King „főgonoszát” Randall Flagget, aki az ördögöt testesíti meg több regényében is. Legismertebb megjelenési formája a Végítéletben látott szakadt cowboy, aki éppen készül megadni az utolsó lökést az emberiségnek a Pokol felé.

A Végítélet egyébként nem csak egy szimpla horror, amit egy rémisztő jövőképként fogunk megélni, hanem komoly kérdéseket vet fel ember és Isten kapcsolatáról. King sokszor taglalja ezt a témát, és bár korai műveiben már úgy tűnhet, hogy sötétebb ez a vonal, valójában csak a későbbiekben lesz igazán negatív. Köszönhető ez talán annak is, hogy King a Carrie után drog- és alkoholproblémákkal küszködött, és talán ő maga is úgy érezte, hogy egyre távolabb kerül Istentől. Egy kis idő elteltével azonban sikerült magát összeszednie, és ez a műveiben is érződött, bár a sötét és komor hangulat továbbra is megmaradt. Azt viszont csak sajnálni tudjuk, hogy az egyetlen film, aminek nem csak a forgatókönyvét írta, hanem a rendezését is magára vállalta, sajnos pont ebben a korszakában készült. A Maximum Overdrive eléggé összecsapottra sikerült, és látszik rajta, hogy King messze került önmagától. Azt a hatást kelti az emberben a film, hogy valakinek nagyon erős drogproblémái vannak és miközben nézi a Termintátort, semmi másra nem tud gondolni csak arra, amit már egy nagyszerű Film+ -os spotban is láttunk/hallottunk: „Terminátor 3 a gépek lázadása.” Kinget biztosan nagyon megragadta a gyilkos kenyérpirító és habverő ötlete. Azonban őszintén szólva a film tényleg nem sikerült túl jól, és nem fogunk kirohanni a konyhába, hogy kivegyük a habverő gépet szeretteink kezéből mondván, hogy az egy gonosz szerkezet és bármikor az életükre törhet.

Ami viszont tényleg rémisztő és szinte már egy rémálom határát súrolja, az a Rémkoppantók. Ez volt az utolsó mű, amit King a gyógyulása előtt adott ki, és saját bevallása szerint nem is emlékszik túlságosan sokra a megírásából. Nekem az egyik személyes kedvencem, talán pont azért, mert különleges sötét hangulat lengi körbe, ami nem csak az írót nyomasztja a történet során, hanem minket is. Néha úgy érezzük, hogy nem csak mi, de King is a szereplője a történetnek és ez talán nem is véletlen. King műveiben gyakran író a főszereplő és sokszor küzd hasonló problémákkal, mint jómaga. Ilyen például Jack Torrence A Ragyogásban, aki az alkoholba próbál menekülni.

Miután megszabadult démonaitól King egészen 1999-ig viszonylag problémáktól mentesen írt és adta ki műveit, ám ekkor egy szörnyű autóbaleset érte, ami után még a visszavonuláson is gondolkozott. Az, hogy ez mennyire nyomta rá az életére a bélyeget azt hiszem, későbbi műveiből egyértelmű. Bár King eddig is szerette az autós-rémisztős történeteket, lásd Christine, de a történtek után a baleset és az autó szinte rémálomként kísértette. King nem hibáztatta a sofőrt a baleset miatt, később meg is írta egy kisregényben, hogy őt nem a sofőr ütötte el, hanem az autó, de ettől még érezni lehet rajta a rettegést. A 2001-ben megjelent Álomcsapdában is kicsit olyan, mintha ő maga szenvedte volna el a balesetet és félne, hogy ötletei és gondolatai tovaszállnak, ha nem kapja össze magát sürgősen. Aztán jött a számomra hatalmas csalódás, de a kritikusok által kedvelt Duma Key 2008-ban, ami aztán végleg meggyőzi az embert arról, hogy King még most sem tette magát túl a történteken és legbelül még mindig retteg attól, hogy mi történhetett volna vele a legrosszabb esetben.

Véletlen vagy sem, a Remedy Entertainment nevezetű játékfejlesztő cég az Alan Wake c. játékot pont egy autóbalesettel kezdi, bár itt a főhős az elkövető. Mindenféle spoiler nélkül, ha valaki szereti Kinget, akkor ezt a játékot mindenképpen végig kell, hogy játssza. Valóban rémisztő, sőt több ennél, egyenesen Stephen Kingesen hátborzongató. Az már csak hab a tortán, hogy az egész olyan, mintha a King által elképzelt Castle Rockban játszódna.

Lehetne még írni órákat Stephen Kingről, hogy mennyire fantasztikusan használta ki az emberek bohócoktól való félelmét az „Az”-ban, vagy milyen jól használta fel az indián legendákat az Állattemetőben, és így tovább, de egyszerűen képtelenség eleget írni róla. Sokkal egyszerűbb, ha az, akit érdekel a horror, a fantasy és a misztikum fogja magát és felemel egy Stephen King művet, és beleveti magát ebbe a világba, mert megéri.

Akit esetleg nem győztek meg a fentiek, vagy nem tudja eldönteni, hogy melyik művel kezdjen, annak a végére egy kis javaslat: Nem olyan régen ment a mozikban az Interstellar című film Matthew McConaughey-vel, ott pedig láthattuk azon a bizonyos könyvespolcon Stephen Kingtől a The Standet. Zseniálisan elrejtett easter egg vagy sem, pont akkor derült ki, hogy a Végítélet remakejében Randall Flagget ő fogja majd alakítani.