A Szemekbe zárt titkok című filmben Jess Cooper (Julia Roberts) és Ray Kasten (Chiwetel Ejiofor FBI nyomozók, akik a terror ellen harcolnak. Éppen egy mecsetet figyelnek meg, mert alig várják, hogy nyakon csíphessék a rosszfiúkat, miközben tömpuszfegyverekkel üzletelnek. Ebben persze segítségükre van egy beépített ember is, akinek kilétét sajnos ők maguk sem tudhatják, csak annyit, hogy ott van.
Szóval békésen telnek és múlnak a percek, aztán egyszer csak befut egy hívás, hogy megöltek valakit nem messze a mecsettől, és nem ártana gyorsan kimenni a helyszínre és rendet rakni. Itt persze bekövetkezik a nem várt fordulat, és mindenki a földről kapja majd fel az állát, mert Jess Cooper lánya lesz az, akit holtan találnak. Oké, ezt már tudtuk az előzetesből, de azt, hogy hogyan került oda, és egyáltalán mi dolga lehetett arrafelé, azt nem.
Ez az eset persze életeket tesz tönkre. Az anya, aki elveszítette az egyetlen lányát, marad az FBI-nál, viszont Ray nem, mert őt jobban megviselte a dolog. Azt, hogy ez miért van így, szintén megmagyarázzák a filmben, csak az a baj, hogy hatalmas baromság. Szerencse, hogy ettől függetlenül nagyon kitartó ember ez a Ray, mert így 13 év múlva visszatérhet az FBI-hoz, mint vendég, hogy közölje: ő végre nyomra bukkant! Ez nagyon dicséretes, főleg, hogy már 13 évvel ezelőtt is tudta kit kéne keresnie…
Na, akkor most miről fog szólni a film? Arról, hogy kiderítsenek bármit is? Egy nyomozásról? Egy izgalmas thriller? Egy macska-egér játék a rosszfiú és a jófiú között? Nem, baszd meg! Ez a film egy óriási flashback. Komolyan, az első perctől az utolsóig, körülbelül tíz percnyi értékelhető cselekmény van a filmben és nem több.
Egész végig azt fogjuk nézni, ahogy a múlt és a jelen között ugrálnak a képek (szándékosan nem cselekményt írtam), hogy minél jobban át tudjuk a helyzetet érezni. Ám ez egy hatalmas baromság, mivel sem a cselekményt, sem a karaktereket nem fogja előre lendíteni. A szereplők jelleme 13 év után sem változott semmit, nincs okunk a múltban vájkálni, mivel semmit nem fog hozzáadni egyikük személyiségéhez sem. Persze, ha ez nem lenne elég, az a kretén Billy Ray, aki ezt a filmet rendezte, még arra sem képes, hogy a megfelelő időközökben adagolja az unalmas visszatekintéseket.
Mivel a sztori ezek nélkül igazából 15 perc alatt (de akkor lehet sokat mondok) lezárható lenne, ezért aztán az ember azt várná, hogy legalább az érzelmi vonalon kap valami pluszt... vagy bárhol, de erről szó sincs. A rendező sajnos maga sem tudta, hogy mit akart készíteni, bár nekem van egy tippem. A film utolsó 10 perce ugyanis kísértetiesen hasonlít a Fűrész című film végére. Itt most nem arra kell gondolni, hogy milyen véres lesz, hanem arra, amit ott is ellőttek, csak ott éppenséggel marha jól nézett ki, és illett is a filmbe. Egészen konkrétan itt most a vágásra gondolok, arra, ahogy Ray lassan ráeszmél a történtekre, és mindezt egy az egyben ugyanúgy, mint az előbb említett filmben. A probléma csak az, hogy ide ez abszolút nem illik.
Arról, hogy tele van logikai buktatókkal a film, már nem is merek beszélni. Komolyan, 13 év kellett ahhoz, hogy valaki, aki az FBI-nak dolgozott rábukkanjon valakire, akinek már tudta a nevét? Erre még rátesz egy lapáttal a film vége, ahol aztán végképp fogjuk majd a fejünket, hogy hogyan lehet valaki ekkora seggfej. Erre ugyanis már nincsenek szavak. Az, hogy a forgatókönyv így átment a rostán, önmagában is felháborító hülyeség, de az, hogy már azzal sincsenek tisztában, hogy a technológia hol tart és hol tartott…
Tegyetek magatoknak egy szívességet, és ne vágjatok ki az ablakon egy fillért sem ezért a filmért. Nem fogtok semmit veszíteni, ha majd csak a dvd/blu-ray megjelenés után nézitek meg. Amennyiben azért vetemednétek rá mégis, mert végignéztétek a stáblistáját, megnyugtatlak titeket, a színészi teljesítmény tényleg rettenetes. Vagy túljátsszák a szerepüket, vagy abszolút jellemtelennek fogunk mindenkit érezni. Ez a film, kérem szépen, 2015 egyik legrosszabbja.
