Még novemberben érkezett a hír, miszerint hazánkba látogat a Gateway to Space című nemzetközi űrkiállítás, amely óriási élményt nyújt majd mindenki számára, akit érdekel a téma. A beharangozók, a promóvideók és -képek instant nyáltermelést okoztak a rajongóknak, akik közül 10 000 jelezte Facebookon, hogy részt kíván venni az eseményen, további 20 000 pedig, hogy érdeklődik a dolog iránt.
Ugye, hogy érdekes a videó? A probléma csak ott kezdődik, hogy mint egy pocsék film jó trailerében, ebben is benne van minden érdekesség, amit a kiállításon látni fogunk, sőt talán még egy kicsit több is. De kezdjük az elején!
Jegyünk lecsipogtatása után egy hosszú és sötét alagúton kell átkelnünk, amelynek közepén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) ablakából való, a Földre néző kilátást csodálhatjuk meg. Milyen izgalmas! Komolyan, az embert ott, abban az alagútban elkapja a gyermeki lelkesedés, és ordítva rohanna kifelé, hogy „igen, igen, még, még, még”.
Az alagút túloldalán pedig 1844-ben találja magát, abban az időben, amikor egy űrutazás még csak egy merész álom volt. Megismerkedhetünk például Jules Verne holdutazásos elképzeléseivel, amik igencsak mulatságosan hatnak. Főleg a korabeli gondolatoknak megfelelően megépített rakéta-keresztmetszet: bársonnyal burkolt kerek kis tér, ahol az úriemberek körbe tudnak ülni, biztonsági övek sehol. Hát persze.
Ezek után további hat állomáson vezet minket végig a kiállítás, ahol időrendben csodálhatjuk meg az űrkutatás fejlődési folyamatát, kitérve mind az amerikai, mind pedig az orosz törekvésekre. Számtalan szerkezet modelljét láthatjuk, mint műholdak, űrhajók, űrállomások, de mellettük ott vannak azok az apróságok, amik miatt igazán érdekes lesz ez a kiállítás. Ilyenek például a gipszből kiöntött kezek, amelyeket az űrkesztyűk egyedi kialakításához használtak. Vagy a bezacskózott élelmiszerek, amelyekre csak vizet kellene öntenünk és visszanyernék eredeti állagukat. De persze továbbra is az űrwc az, amely a leginkább lázban tartja az embereket. A személyes kedvenceim azonban az űrruhák voltak. Legtöbbjük, különösen a cipők, meglepően sokat tett hozzá a mai divathoz, ahogy azt egyik látogatótársam frappánsan megjegyezte.
Ami még elég sokat dobott a kiállításon, azok a videók. A legtöbb tárgyhoz ugyanis nem csak szöveges leírás tartozott, hanem egy olyan kisfilm is, amelyben láthattuk az adott dolgot működés közben. Rakétakilövések, tesztelések, propagandavideók, híradások. „Ma egy új hold kerül az égre!” Különösen érdekes volt a Jurij Gagarin köszöntését bemutató videó, ahol az asztronauta feladata az volt, hogy sétáljon végig a vörös szőnyegen, aminek végén Hruscsov várta, elsőként pedig a szocializmusnak és a népnek mondjon köszönetet, ezek után pedig elzarándokolt Lenin sírjához is.
A legkirályabb élményt azonban kétségtelenül a MIR űrállomás egyik, életnagyságú méretben megépített terme szolgáltatta. A helyiség ugyanis minden elemével, a padlójával és a plafonjával együtt meg volt döntve, hogy legalább minimálisan képes legyen visszaadni az eredeti közeg érzését. Sokkoló volt, hogy az érzékeink milyen gyorsan fejre álltak, és tulajdonképpen a terem berendezésétől kezdtünk szédülni. Döbbenetes élmény volt.
A kiállítással kapcsolatos problémák az Apollo-korszakban kezdődtek, ahol hatalmas, angol nyelvű táblákon olvashattuk a program részleteit. Miért is? A kiállítás többi eleme mind magyarra volt fordítva, így ez a lépés elég érthetetlennek bizonyult. Hasonló probléma merült fel a kiállítást záró, 10 perces filmvetítésnél, ahol az űrkutatás jövője volt a téma. Amikor beléptünk, itt sem fogadott minket magyar felirat…
Az igazán kiábrándító dolog azonban az utolsó térben ért bennünket. A kiállítást ugyanis végig az interaktivitás jegyében promózták, addig azonban csupán egyetlen kapcsolótábla volt, amit rendkívül interaktívan kapcsolgatott mindenki össze-vissza. No meg persze, ott volt a holdkő, amelyet megérinthettünk, és igen, ez valószínűleg mindannyiunk életében egyszeri alkalom volt. Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés egy embernek.
Az utolsó teremnek viszont arról kellett volna szólnia, hogy a látogatók mindenféle dolgokat kipróbálhatnak. Ehhez képest olyan szimulátorokat találtunk ott, amelyeknél különbeket tölthetünk le otthon. Hosszú sorok kígyóztak a giroszkóp előtt, amelyben kb. 30 másodpercet töltöttek az emberek, de azalatt is hányásig rázta őket. Ez persze nem gond, van, akiknek kifejezetten ezek a dolgok kellenek, de az igazán megdöbbentő az volt, hogy ezért külön kellett fizetni.
A kiállítás early bird jeggyel és minden puccparádé nélkül is 3000 forintba került, ami korrekt ár lenne, ha nem azzal az érzéssel távoztunk volna, hogy ennél azért kicsit többet vártunk. Így viszont inkább arcpirító összegnek mondható. Amit ott találtunk, az király, ez tagadhatatlan, azonban elég kevés. Nem mondjuk, hogy nem ajánljuk, mert azért a Holdat megérinteni egyszeri élmény, de jobb, ha reális elvárásokkal érkezünk.
