A Fumax Kiadó monstre novelláskötete már ránézésre is kiválóan alkalmas súlyos testi sértés elkövetésére – vagy kivédésére. De milyen könyvnek? Szerzőnk bátran belevetette magát a majd’ nyolcszáz oldalas kötetbe, hogy ezt kiderítse.
Módszertan
Bízván a szerkesztők rátermettségében, a könyvet az elején kezdtem el, és onnan folyamatosan haladtam a végéig. Nem ugráltam a novellák között, nem vettem előre a kedvenc szerzőimet vagy azokat, akiket még nem ismertem, hanem komótosan, lap-lap után kalandoztam végig a kötetet.
Külalak
Elegáns és visszafogott, keménytáblás borító, amit szerencsére semmi ostobán rikító festmény nem ront el. Kellemes zöld háttéren fehérrel a szerzők és a szerkesztők, arannyal a cím, a kiadó és egy diszkrét csomómotívum. A papír kissé talán vékony – de ez szükséges is a kötet terjedelme miatt –, viszont tartósnak tűnik, a betűk jól olvashatók, a szedés tiszta és áttekinthető, és ritkák az elütések. Némileg előreutalva azt mondanám, hogy a külcsín idomult a belbecshez.
Értékelés: 5/5 „aranyozott gyöngybetű”
Előszó: Mindenki szereti a zsiványokat
A kötet az egyik szerkesztő, George R. R. Martin előszavával indul, amelyben főleg a zsiványok és az antológia zsánerek-fölöttiségéről ír. Mondanám, hogy alaposan meghozta a kedvem a kötethez, de ez nem lenne igaz, mert már így is nagy kedvvel vágtam neki az olvasásának.
1. Joe Abercrombie: Nehéz idők
Érdekes körtánc egy rejtélyes csomag körül az Első Törvény-trilógia és a Hidegen tálalva világán, a szerzőtől megszokott sötétszürke karakterekkel. Szórakoztató és feszes, de kissé értelmetlen és öncélú, valamint elég hihetetlen ez a váltófutás: túl sokszor látszik az író keze, ahogy belenyúl a cselekménybe, hogy mozgásban tartsa a csomagot. A kevesebb talán több lett volna.
Értékelés: 4/5 „rejtélyes csomag”
2. Gillian Flynn: Mivel foglalkozol?
Ide-oda tekereg a történet, ahogy újabb és újabb információkhoz jutunk, a cselekmény fordulataival pedig zsánert is vált a novella, szóval a kötet szellemiségét maximálisan képviseli. A nézőpont-karakter üdítően szokatlan, a stílusa kellemetes, csak a lezárás suta kissé. Na jó, nem kissé.
Értékelés: 3,75/5 „kézimunka”
3. Matthew Hughes: A hét áldás fogadója
Aranyos kis szösszenet, Jack Vance és a Haldokló Föld stílusában (amit mondjuk szeretek, szóval nosztalgiafaktor pipa). Nem több, de legalább nem is kevesebb. Sajnos sokkal többet nem tudok róla mondani, de egynek elment.
Értékelés: 3,25/5 „áldás”
4. Joe R. Lansdale: Meghajlott ág
A hátsó borítón büszkén hirdeti a Library Journal idézete a kötetről: „Egyetlen gyenge történetet sem tartalmaz…”. Ez két dolgot jelenthet: vagy a Library Journal szerzője nem olvasta ezt az írást, vagy ha mégis, akkor valami alternatív dimenzióban, ahol mást jelent a gyenge. Pedig szeretem a hardboiled zsánert, de ez csak szeretne az lenni. A szereplők mind hihetetlenül ostobák, a fordulatok (diplomatikusan nevezzük őket fordulatoknak) erőltettek, a végső leszámolás pedig egyszerre szánalmas és nevetséges.
Értékelés: 2/5 „revolvergolyó”
5. Michael Swanwick: Igyunk a nőkre!
Ez viszont egy igazi gyöngyszem! Klasszikus duplacsavaros átverés, szerethető karakterek, bizarran érdekes és izgalmas világ (New Orleans, mint helyszín eleve piros pont nálam), jó humor, és logikus végkifejlet. Különösen nagyra értékelem, hogy az író visszahelyezi szegény zombikat a maguk eredeti, vudu alapú kontextusába, megszabadítva őket a napjainkban divatos rohadás és agyevés kopottas gúnyájától. Igazán nem bánnám, ha módom nyílna a jövőben egy magyar Swanwick-kötet olvasgatására. Alaposan átgondolva még a Surplus-Szőrplusz ferdítés is tetszik. Egy kicsit.
Értékelés: 5/5 „zombi munkás”
6. David W. Ball: Származástörténet
Erre mondom, hogy tisztességes iparosmunka. Van eleje, közepe és vége, és ezek pontosan ebben a sorrendben követik egymást, de semmi kiugró. Jellemző, hogy a legizgalmasabb része a Caravaggio életéről szóló megemlékezés volt. Az illegális műkincs-kereskedelem működése bővebb kifejtést is megérdemelt volna.
Értékelés: 3,5/5 „megkerült festmény”
7. Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek
Párhuzamba állítanám az Igyunk a nőkre! című novellával: itt is egy összeszokott párost láthatunk munkában, egy mágiával teli világban. Utóbbiakról mindkét novellában olyan jelzéseket kapunk, hogy a bemutatottnál sokkal szélesebb és színesebb – de míg Swanwick ezzel felkorbácsolta a kíváncsiságom a Szőrplusz történetek iránt, itt inkább frusztrálóan hatott a háttér ismeretének hiánya. Hiányzik a nagyobb kontextus, ami segítene átérezni az események tétjét, így viszont kissé céltalan az egész.
Értékelés: 4/5 „whiskys üveg”
8. Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában
Nagyon vártam ezt a novellát, mert kedvelem Lynch stílusát, és szerencsére nem is kellett benne csalódnom. Egyértelműen a kötet egyik csúcspontja. A cselekmény kissé talán lassan indul be, de amikor végre nekilendül, akkor már nincs megállás. A megoldások a megbízás végrehajtására roppant szellemesek, a végén a csavar mibenléte pedig kellemesen meglepő volt. Tetszett a Haldokló Földre emlékeztető hányavetien elegáns amoralitás és a varázslók egymással versengő nemtörődömsége.
Értékelés: 5/5 „visszavonult tolvaj”
9. Bradley Denton: Hamis hangok
Krimi-paródiának kellemes, egyfajta happy endesre hangszerelt Fargo a nagyot akaró, de keveset markoló kisemberekről és önjelölt zsiványokról. Bár az alaphelyzet röhejes, (paródiába amúgy ez szerintem előnynek számít), viszont a karakterek meglepően életszerűek.
Értékelés: 4/5 „körtuba”
10. Cherie Priest: Bányarém
Jaj! Mintha Priest akart volna írni egy Gaiman-novellát – ám fájdalom, nem volt hozzá eléggé Gaiman. Zavaros (lenne, ha nem volna olyan sablonos) az egész, cserébe legalább nincs semmi értelme. Viszont a főszereplőben van annyi lehetőség, hogy járjon érte plusz fél pont az értékelésnél.
Értékelés: 3/5 „rézbánya”
11. Daniel Abraham: Milyen a szerelem?
Nagyon tetszett a novella, a helyszíntől (ami szerintem egyértelműen a hongkongi Kowloon hírhedt lakóteleptömbjének átemelése fantasy környezetbe) a szórakoztató karaktereken (különösen a főszereplő és a körözött méregkeverő volt kedvemre való) és a részletesen kidolgozott és profin lebonyolított akción át az igazán vagány és zsiványos zárójelenetig. Remélem olvashatok még mást is Mr. Abrahamtől.
Értékelés: 5/5 „sült mandula”
12. Paul Cornell: Egy jobb halál
Körülményes tálalásban egy faék egyszerűségű titkosügynökös-átverős történet-magocska evickél a párhuzamos valóságok ködfátylai között. Viktoriánus és cyberpunk és inváziós sci-fi világa a felvillantott szilánkok alapján nem lenyűgözően grandiózusnak, inkább csak zavarosnak és érthetetlennek hat. A mantraként emlegetett egyensúlyról, bár ennek a fontos cselekményelemnek a megértésére az olvasónak szüksége lenne, szinte semmi sem derül ki. Megint az volt az érzésem, hogy több van itt, mint amit látni engednek, de ez ismét frusztráló volt, és nem felvillanyozó.
Értékelés: 3/5 „egyensúly”
13. Steven Saylor: Káprázat Türoszban
Kettős érzéseim vannak. Maga az átverés – ha nem is volt túl bonyolult, mert még én is azonnal keresztülláttam rajta – rendben volt (a klasszikus trükkök a legjobbak), és a történelmi miliő (az ókori Róma mint közeg nálam alapból plusz fél pont) is, de…
Szóval értem, hogy hommage, meg hogy intertextualitás, meg minden ilyen posztmodern izé, de ez így csak azoknak ül, akik behatóan ismerik Leiber műveit. A kontextus ismeretének hiányában a körítés úgy állt a novella amúgy korrekt vázán, mint tehénen a gatya, viszont cserébe marhára zavaró volt a teljesen felesleges mellékszál kerülgetése. Így az összhatást a legnagyobb jóindulattal is csak alsó közepesre értékelem.
Értékelés: 3/5 „tövises tengeri csiga”
14. Garth Nix: Elefántcsont rakomány
Olvasás közben végig egy bizonytalan déja vú kerülgetett, hogy ezt a történetet már olvastam, de ettől függetlenül korrekten összerakott történet volt, jó és ötletes karakterekkel, kellemes stílussal, és jól előkészített csavarral. Hitelesnek érződött a mágia használata is, és végig mosolyogtam, miközben olvastam, ami általában jó jel.
Értékelés: 4/5 „albínó moklek”
15. Walter Jon Williams: Tequilagyémántok
Kellemes kis noir novella low-tech sci-fi (vagy talán még annyi se) díszletek között, kellően érdekes (és igazi önző, telivér szemétláda) főszereplővel, és a hihetőség határain belül mozgó cselekménnyel. Nem vállal sokat, de amit igen, azt korrektül teljesíti.
Értékelés: 4/5 „üveg tequila”
16. Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván
A címválasztás kiváló, bár kissé öngól, mert akár csak a karaván, ez a novella is a semmibe tart. Az elején még reménykedtem, hogy lesz valami csavar, de „a drogok rosszak” mantra szapora ismételgetésén kívül csak üres sablonokat kapunk – illetve várjunk, „a drogok rosszak” is egy üres sablon!
Értékelés: 3/5 „teve”
17. Lisa Tuttle: A halott feleségek furcsa esete
Amilyen jól indult, olyan elkent lett a vége. Nem igazán derült ki sem a miért, sem a hogyan, sem az, hogy miért kellene, hogy érdekeljen minket a történet. A karakterek rettentően sablonosak és unalmasak lettek, nem bomlott ki a bennük rejlő potenciál, a cselekmény pedig vontatott és kiszámítható volt.
Értékelés: 3/5 „halott feleség”
18. Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki
Sosehol novella a regény talán legérdekesebb alakjával a főszerepben. De Carabas márki nagy zsivány, de, mint most kiderül, talán nem a legnagyobb – vagy mégis? Lenti-London kellemesen groteszk és ötletektől sziporkázó világa még mindig elbűvölő, és Gaiman még mindig zseniális mesemondó.
Értékelés: 5/5 „sült gombaszelet”
19. Connie Willis: Műsoron
Készséggel elismerem, hogy valami baj van a humorérzékemmel, de sokakkal ellentétben nekem ez a novella tetszett. Anno a Remington Steel című sorozatot is szerettem (ahol talán minden részben egy régi film jelentette a megoldás alapját), és olvasás közben végig az járt az eszemben, hogy mennyire szeretheti az író a régi filmeket, amiket én is szeretek. Szerencsés csillagállás alatt találkoztam a szöveggel, mert az ironikus kikacsintások is átjöttek, és nem éreztem erőltetettnek a társadalomkritikai vonalat sem.
Értékelés: 4/5 „régi film”
20. Patrick Rothfuss: A ménkűfa
A Királygyilkos krónikája egyszer-talán-majd-tényleg-trilógia-lesz egy mellékalakjának egyetlen (még ha olyan sűrű) napjából is csak Rothfuss tud ilyen gyönyörű szép és választékos, apró alkukkal és tündérmágiával átszőtt mesét kerekíteni. A novella mindent átható hangulatát külön ki kell emelnem, mert az önmagában is elvinné a hátán az írást, még ha amúgy nem is lenne mestermű.
Értékelés: 5/5 „folyami kavics”
21. George R. R. Martin: A tékozló herceg, avagy egy király fivére
Zavarban vagyok. Egyrészt hatalmas Jég és Tűz dala rajongó vagyok, még az HBO-sorozat előttről, és imádtam olvasni ezt az írást is. Másrészt ez nem egy novella. Ez egy irodalmi háttér anyag, fiktív történelmi beszámoló, minimális írói eszközök bevonásával. Szóval zavarban vagyok, mert háttéranyagként 5/5, novellaként viszont 1/5, így inkább eltekintenék az értékelésétől.
Verdikt
Lynch, Rothfuss és Gaiman a legjobb formájukat hozták, és Swanwick és Abraham is kitett magáért: ez az öt novella simán zseniális. Ambercrombie tud ennél jobbat is, de azért ez még így is elég jó, akárcsak Flynn, Vaughn, Denton, Nix és Williams – illetve a hozzám hasonló filmőrülteknek (ha jó passzban vannak hozzá) Willis szatírája is idetartozhat. Hughes és Ball (illetve bizonyos szempontból Martin) a leckét felmondja ugyan, de különösebben nem erőlteti magát. Priest, Cornell, Saylor, Eisenstein és Tuttle írásainak már akad néhány komoly hiányossága, de igazi mélypontnak csak Lansdale írása bizonyult. Öt zseniális, hét jó, három átlagos, öt „több-kevesebb szódával elmegy” és egy csapnivaló novella szerintem kifejezetten jó aránynak tekinthető.
Értékelés: 4/5 „zsiványos zsivány”
