A Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai című novella antológia kritikája.
Sötétszürke tanulmány
Azon maroknyi Sherlock Holmes rajongó közé tartozom, akik nem csak a Sherlock-történeteket (a négy regényt és a novellákat), de más Doyle műveket is olvastak, és akiknek még mindig Jeremy Brett jelenik meg a lelki szemei előtt (aki Tahi-Tóth László hangján szólal meg), ha szóba kerül a leghíresebb tanácsadó detektív. Természetesen az újabb interpretációkat is ismerem és kedvelem, és nem is volt kérdéses, hogy előbb-utóbb erre a kötetre is sort kerítek. Az idő elérkezett. Öveket becsatolni, hullámvasút következik!
Külalak
Ízlés dolga, de a borítófestmény szerintem borzasztóan ronda és jellegtelen, bár kétségtelen, hogy a központi alak sugall némi baljós rosszindulatot magából. A fémes hatású cím megjelenése tetszetős, de úgy vélem, túlságosan fent van: így olyan, mintha a borító tetejéről levágtak volna egy csíkot.
Ami viszont már nem ilyen szubjektív/esztétikai nyűg: lehet, hogy a kötet gigászi terjedelme miatt, de bosszantóan sok (vagy csak az ilyen irányú tanulmányaim miatt már sokkal érzékenyebb vagyok ezekre) hiba, elütés, rossz tördelés, a többinél beljebb húzott bekezdés, és hasonló csúszott be/maradt benne a kötetben. Remélhetőleg csak egyszeri botlás volt a kiadó részéről, mert eddig sokkal jobbak voltak a tapasztalataim a könyveikkel.
Belbecs
Két rövidebb írás és huszonnyolc novella. Vegyük őket sorra egyenként!
John Joseph Adams: Bevezető
Nincs mit értékelni rajta, ez egy hosszabb fülszöveg a könyv elején. Szerencsére irgalmasan rövid, így nem rabolja feleslegesen az időnket. Menjünk tovább.
Christopher Roden: Elsőrangú Sherlockiána
Még ez se novella, hanem valami esszé-féleség, az eposzi seregszemlék modorában, avagy a bevezető folytatása, több mint kétszer akkora terjedelemben – bár szerencsére a verslábaktól megkíméltek minket. Nyilván sokkal izgalmasabb annak, aki még nem ismeri Doyle munkásságát, szóval nem vitatom a létjogosultságát.
Stephen King: A doktor esete
King otthonosan mozog abban a vélhetően feneketlen mélységű, sötét, hideg és nyirkos veremben, amelyet jobb híján emberi gonoszságnak szoktunk nevezni. Most, hogy végre tényleg elkezdődött, a kötet rögtön magasabb fokozatba kapcsol. 5/5
Tim Lebbon: Ezerarcú rettenet
Túl hosszú az alapötletéhez képest, és túl hamar válik az olvasó számára nyilvánvalóvá, hogy mi történt/történik, ezek után pedig a végkifejlet sem lehet kérdéses. A próbálkozás dicséretes a kozmikus horror és a Holmes-kánon összeboronálására, de a kidolgozás esetlen és unalmas. 2/5
Anne Perry: A vérfolt nélküli zokni esete
Szép, kerek, logikusan lezárt történet. Tetszett a megoldás, és az, hogy nem vállalta túl magát, még ha így csak felmondta a leckét, de sokat nem tett hozzá. 4/5
Bradley H. Sinor: A másik detektív
Sherlock, Moriarty, Hasfelmetsző, párhuzamos valóságok, szerelem, kikacsintás (Arthur Pym nevén félórán át röhögtem, mert szeretem az ilyen kis utalásokat), rejtély, halál: van itt minden, mint a búcsúban. Kicsit talán túl sok minden is. Azért egynek jó volt. 4/5
Edward D. Hoch: Botrány Montrealban
Ez egy ezmegmiez. Semmi baj, egy ekkora kötetbe belefér egy-két „a szerkesztő fogadásból válogatta be, mert azt mondák neki, hogy úgyse meri” írás. De tényleg, ez a novella (jobb szó híján nevezzük így) annyira unalmas és semmitmondó, hogy az valami elképesztő! Nem akarom elhinni, hogy ennél nem találtak jobb tematikus Hoch-novellát! 2/5
Vonda N. McIntyre: A mezőegyenletek esete
Na, ez végre tényleg tetszett! Jó a rejtély, jó Conan Doyle (aki szegény tényleg ennyire hiszékeny fickó volt, ha minden igaz), jó a megoldás. Egy valamibe tudnék csak belekötni: a mezőegyenletek szó miatt az elején azt hittem, hogy modern fizikáról lesz szó, ehelyett jöttek a gabonakörök, de ez csak egy apróság. 5/5
Darrell Schweitzer: Kaland a halálmással
Ez egy teljesen élvezhető, tisztességes 'craftiánus rémtörténet, amibe valamilyen számomra teljesen érthetetlen okból belegyömöszölték Sherlockot és doktor Watsont. Szerepük mondjuk semmi, cserébe viszont teljesen fölöslegesek, az eseményük nélkülük is éppen így zajlottak volna. 3,5/5
Mary Robinette Kowal: A FRIESLAND holland gőzhajó megdöbbentő esete
Ha a Botrány Montrealban volt a kötet ezmegmiez története, akkor ez viselheti a pikáns ostobaság nem túl megtisztelő címkéjét. Egyetlen dolog van, ami megdöbbentő ebben az „esetben”: hogy bárki azt gondolta, ennek meg kell jelennie, pláne nyomtatásba. Trehányul összehányt, ostoba, és unalmasan van előadva. A kötet eddigi mélypontja. 0/5
H. Paul Jeffers: A Múmia átka
Az Ezerarcú rettenethez hasonlóan már mérföldekről (legkésőbb Lord Porter halálától kezdve) nyilvánvaló a megoldás, de annyira nem elnyújtott, mint amaz, és a szöveg is ügyesebben van megformálva. És ha teljesen őszinte akarok lenni, az előző novella után egy apróhirdetés is jobban tetszett volna. 3/5
Barbara Roden: Mert közel van vesztük napja
Avagy mihez kezd Karswell házával M. R. James A rúnák idézése című novellájának eseményei után két egyaránt zseniális, de gyökeresen különböző felfogású detektív. Ez alsó hangon is három fiktív világ gördülékeny összekapcsolása, ami már önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. Ez is a kötet jobb írásai közé tartozik, bár az eldöntendő kérdésben a szerzői állásfoglalás egy kissé túl egyértelmű. 4/5
Anthony Burgess: Gyilkosság zenére
Nem tudom, hogy a rejtély alapötletének rettenetes és kimódolt ostobasága, vagy a novella-zárásként Holmes szájába adott, az esztétikai fasizmust éltető monológ irritált-e jobban, szóval mindkettőért levontam egy-egy pontot. Nagy kár, mert amúgy szellemesen megírt szöveg, az utolsó mondaton például sokat röhögtem. 2/5
Shephen Baxter: Kaland a gravitációmódosítóval
Izgalmas tudományos fantasztikus rejtély, de unalmas krimi: eleve csak két gyanúsított van, és az egyik nem tehette, na, vajon ki lehet a tettes? Nagy kár, ahogy az is, hogy végül a gravitációmódosító működése homályban maradt, így a sci-fi vonal sem teljesedhetett ki. 3/5
Laurie R. King: Mrs. Hudson esete
<ásít> Újabb novella a Sherlock-Holmes-nem-is-olyan-okos altípusból, aminek a lényege, hogy Holmes egy tökfej, akit a szerző által főszereplőnek megtett karakter az orránál fogva vezet. Lehet ám ezt jól is csinálni, de ez novella csak egy kelet-angliai buszmenetrend érdekességével és karakterábrázolásával rendelkezik. Erre komolyan felesleges volt egy női detektívet elpocsékolni. Menjünk is tovább, mielőtt mérgemben még jobban lepontozom. 2/5
Geoffrey A. Landis: A darazsak egyedülálló szokásai
A darazsak egyedülálló szokásai az a történet, ami az Ezerarcú rettenet lenni szeretett volna: kozmikus iszonyat és Sherlock Holmes jól elegyítve. Jó az alapötlet és jó az előadás tempója is, bár Holmes hisztérikus „nem mondok SEMMIT Watsonnak, hátha véletlenül lepuffant” mániája itt – a körülmények ismeretében – már egészen irritáló volt. 4/5
Amy Myers: A negyvenhatodik születésnap esete
Jó rejtély, jó megoldás, és végre nem volt minden kézenfekvő, szóval tetszett. 4/5
Peter Tremayne: Tullyfane Abbey kísértete
Ezt a novellát szerintem már olvastam korábban, vagy csak ösztönösen ráéreztem a megoldásra, hogy a csaj benne volt az összeesküvésben. Ennek ellenére jó volt ez az ifjú Sherlock Holmes történet. 3,5/5
Sharyn McCrumb: A Fehér Ló völgye
Felemás érzéseim vannak. Egyrészt jól megírt novella ez, a megoldás logikus, mégsem kézenfekvő, és tetszett az öreg vajákos asszony karaktere is – Pratchett-rajongók könnyen egy mi világunkban élő Mállottviksz nénére/Wiharvész Anyóra ismerhetnek benne, a klasszikus magyar rajzfilmek ismerői pedig a vajákos Biri néne (lelki) rokonára. Ugyanakkor megint nagyjából egyetlen elképzelhető gyanúsított volt – ha eltekintünk attól az olcsó megoldástól, hogy „az inas tette” –, így egyedül az indíték volt kérdéses. 3,5/5
Michael Moorcock: A Dorset Street-i albérlő kalandja
Kellemes történet, jó (bár kissé átlátszó - legalábbis az, hogy a levelek írója nem az ominózus úr volt, szerintem rögtön egyértelmű volt -) csavarral. Helyenként kissé talán túlzottan terjengős a stílusa, de összességében pozitív benyomást tett rám. 4,5/5
Dominic Green: Az elveszett világ
Újabb „pikáns ostobaság”. Nem is tudom, az alapötlet vagy a kivitelezés bárgyúsága-e a szánalmasabb. Ez tipikusan az a történet, ami nyolc-tíz korsó sör után, a haverokkal röhögcsélve jó ötletnek tűnik, de aztán az ember szerencsés esetben kialussza magát, és ez elmúlik. Hát itt nem. Komolyan nem tudom elképzelni, mit gondolt a szerző, és főleg mit gondolt a szerkesztő, hogy ez nyomtatásba került. 0/5
Barbara Hambly: Az antikvárius unokahúga
Újabb Holmes-Cthulhu kevercs, ezúttal csipetnyi Carnacival fűszerezve. A szerző kifejezetten ügyesen játszik azzal, hogy az olvasó (vélhetően) többet tud, mint a narrátor Watson, és ezért már akkor hideglelős borzalom keríti hatalmába, amikor a Delapore családnév elhangzik… (a Lovecraft mester munkásságában kevésbé jártas (és rémálmoktól nem tartó) olvasók figyelmébe ajánlanám a Patkányok a falban című novellát, hogy ők is átélhessék ezt a kellemes borzongást). Viszont a lezárást kicsit esetlennek éreztem, a kevesebb több lett volna. 4/5
Tony Pi: Az akasztás dinamikája
Izgalmas titkosírás-fejtés némi matematikai érdekességgel, valamint egy belebegtetett még nagyobb rejtéllyel. Ki lehetett Moriarty mentora? Mondjuk felfedezni véltem kisebb-nagyobb logikai bakugrásokat pölö miért gondolták, hogy a megoldást jelentő dal egy szimfónia szövege?, de egynek azért jó volt. 3,5/5
Chris Roberson: A kárhozatos emlékű Merridew
Sajnos a rejtély megint nagyon együgyű és könnyen átlátható, egyedül a tettes bekattanása – és Gyilkos elmékbe illő ámokfutása - ad valamekkora súlyt az esetnek. A legérdekesebb rész az emlékezés mibenlétéről való elmélkedés volt, ami azért sok mindent elárul. 3/5
Naomi Novik: Gyötrelem
Cím - kivált ilyen tömör, egyszavas formában - ritkán találja így telibe azt, ami a szerencsétlen befogadóra vár. Pedig elsőre nem tűnt ez rossznak, sőt, de aztán kimutatta a foga fehérét: miközben a formai hibáktól nagyjából mentes, mégis megvan benne szinte minden olyan tartalmi elem, amitől egy fanfic rossz lehet. De minden ürömben öröm: ez az izé kiválóan alkalmas annak szemléltetésére, mennyire nem elégséges novellának, ha valaki leírja a szexuális fantáziálgatásait, és valamiféle keretbe szuszakolja azokat. 0/5
Rob Rogers: Devil's Cape kalózai
A lezárástól eltekintve ez egy nagyon hangulatos és izgalmas novella, inkább Robert E. Howard, mint Arthur Conan Doyle stílusában. Azonban a Jacaré titkára való célozgatás vagy egy nagyon bennfentes poén, ami csak a Devil's Cape ismeretében érthető, vagy valami zagyva ostobaság. Szívem szerint az előbbire hajlok, így az értékelésem is ennek megfelelően bizakodó. 4,5/5
Mark Valentine: Kaland a zöld koponyával
Szép, kerek történet, a klasszikus hagyományok szellemében. 4/5
Tanith Lee: Az emberi rejtély
Tulajdonképpen ez egy jó alkotás, annak ellenére, hogy nem igazán tetszett, mert egy kissé én is átverve éreztem magam, amikor kiderült, hogy mire megy ki a játék. Ettől ez még egy jó novella, jól megírt szereplőkkel, jó ütemezéssel, és éppen elviselhető mennyiségű melodrámával. De akkor se tetszett. 4/5
Neil Gaiman: Smaragdszín tanulmány
Ezt a novellát már olvastam, igaz, egy másik fordításban. A két fordítás összevetése szétfeszíteni jelen írás kereteit, továbbá sem az eredeti szövegnek, sem a vonatkozó filológusi képességnek nem vagyok birtokában, így inkább eltekintenék tőle. Ettől függetlenül ez még mindig zseniális mestermű. Cthulhu-mítosz, szerepcsere, egy nagy klasszikus újraértelmezése – mi mást kívánhatnánk még? 5/5
Robert J. Sawyer: Maga is lát mindent, csak nem figyeli meg
Sherlock, Fermi, Schrödinger, Mycroft – igazán illusztris szereplőgárda vonul fel a kötetzáró novellában. Tökéletes lezárása a kötetnek, nagyon szép és érzékeny munka, még annak ellenére is, hogy a megoldás tudományos szempontból rettenetes ostobaság. A szerző szemlátomást nem érti (vagy nem akarja érteni) a határozatlansági relációt, ami nem feltétlenül baj (Schrödinger se értette, erről szól a macskás gondolatkísérlet), de akkor talán nem olyan sci-fi novellát kéne írni, amiben ez megoldás része. De ettől eltekintve jó a történet. 4,5/5
Végső verdikt
A kötet színvonala (talán a novellák nagy számából fakadóan is, de) finoman szólva is hullámzó. A zseniálistól a szánalmasig és/vagy felháborítóig van itt minden, de nagyjából kiegyensúlyozott, és összességében inkább pozitív. Véleményem szerint a kötet legerősebb írásait (kevéssé meglepő módon) Stephen King, Neil Gaiman, Michael Moorcock és (jóval meglepőbb, de kellemes módon) Vonda N. McIntyre, Rob Rogers és Robert J. Sawyer szállította, és a többi írás között is szép számmal vannak figyelemreméltó alkotások.
A belbecs valamivel közepes feletti, a külső valamivel közepes alatti, így sajnos ez a kötet csak három és fél vadászsapka az ötből.
