Robert Downey Jr. magyar idő szerint hajnali háromkor jelentette be Twitteren a hírt, miszerint távozik a Marvel franchise-ból. A híresztelések szerint napokkal ezelőtt hagyta ott – állítólag minden szó nélkül – a Captain America: Civil War forgatását, amellyel nem kis port kavart a stábon belül.
„Joe (Russo) és én megpróbáltuk rendezni a dolgokat Bobbal, de neki nem velünk, hanem a Studio vezetésével van problémája, így sajnos nem tehetünk semmit.” – kommentálta az esetet Anthony Russo, a film egyik rendezője.
„Fogalmam sincs, mi történhetett, én is csak Twitteren láttam a híreket.” – értetlenkedett Chris Evans, a szuperprodukció másik főszereplője. Downey tehát még közvetlen kollégáival sem közölte a döntését.
A sztár felesége, Susan Downey az NBC News-nak a következőt nyilatkozta: „Az igazság a férjem mellett áll, ahogy én is. Lehet, hogy Robert hirtelen haragú ember, lehet, hogy ez még tőle is megdöbbentő lépés. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha ő nem, más nem fog lépni az ügyben. A Studio minden valószínűség szerint pert fog indítani, de mi kitartunk majd.”
Robert Downey Jr. mostanáig nem állt kamerák el, hogy nyilatkozzon. Megbízható források szerint jelenleg is tárgyalásokat folytat az ügynökével, illetve az ügyvédeivel arra vonatkozóan, hogy hogyan bonthatná fel a Marvellel kötött szerződését a legfájdalommentesebben.
A sztár a végső döntést állítólag Asa Butterfield szerződtetése kapcsán hozta meg, aki ismételten arcpirítóan nagy összeget fog kapni Pókember szerepéért. Downey korábban is szót emelt már azzal kapcsolatban, ahogy a Marvel a pénzeket osztja, akkor a többi Avengers színész gázsija mellett állt ki. Most azonban, a Twitter posztja szerint, a biztosítékot az verte ki nála, hogy amíg a készítők a sztárokat elég jól megfizetik, addig a stáb többi tagja mind éhbérért dolgozik. A hangosítók, a kellékesek és mindenki, aki a kamera túlsó oldalán van, az esetek többségében a tizedét sem keresi meg annak, amit bármilyen másik produkciónál keresne, amipersze normál esetben sem közelítené meg a sztárok fizetését. És teszik mindezt horribilis munkaóra-szám mellett, gyakran tűrhetetlen körülmények között. Több egykori stábtag elmondása alapján a koncepció az, hogy mindenki örüljön, hogy a Marvelnek dolgozhat és fogja be a száját. Állítólag több botrányt is eltusoltak már, ami olyan ügyek miatt készült kitörni, hogy a statiszták nem kaptak enni, a szállásokat rovarok lepték el, illetve a nem megfelelő munkabiztonság miatt többen is megsérültek. És a Studio soha semmiért nem vállalja a felelősséget… A Forbes magazin elemzései szerint a filmiparon belül a Marvel a legrosszabb munkaadók listájának élén áll, ugyanis mindenkit kizsákmányol, akit csak lehet, és akivel kapcsolatban persze nem fél, hogy botrányt okoz.
A Marvel villámgyorsan reagált Downey bejelentésére. Kevin Feige, a Studio vezetője sajtótájékoztatón közölte, hogy a történtek után nem kívánnaksemmiben sem egyeztetni a színésszel. A szerződésbontás miatt jogi útra terelik az ügyet, sőt valószínűleg pert indítanak majd rágalmazás vádjával is, a továbbiakban pedig nem számolnak Downey-val Vasemberként. A szerepre állítólag már meg is találták a megfelelő helyettest, így a Captain America: Civil War filmet a korábban tervezett időpontban fogják bemutatni.
Bár az új színész kilétét hivatalosan még nem jelentették be, de a források szerint már ma reggel csatlakozott a stábhoz, alig pár órával Downey nagy Twitter-bejelentése után. Sebastian Stan [Bucky Barnes] pedig alig egy órája osztott meg egy képet az Instagramon, ami a forgatáson készült. Így azért már elég könnyű találgatni…
