Pék Zoltán a fordítók rocksztárja. Azon kevés fordítók közé tartozik ugyanis, akiknek ismerjük a nevét, figyeljük a munkásságát, akit nem hagyunk a homályban, a névtelenségben. Így történhetett, hogy a Feljövök érted a város alól című regényére már a megjelenés bejelentésekor hirtelen sok-sok szempár tapadt. Igen, vártuk ezt a könyvet. Tudni akartuk, mire képes Neil Gaiman, Christopher Moore és persze Philip K. Dick fordítója regényíróként. Meg akartuk érteni, hogy azokban a könyvekben, amiket imádunk, mennyi ő, és mennyi a csupasz regény, az ő magyar szavai nélkül. És mindeközben talán beleestünk abba a hibába, hogy túl nagy elvárásokat támasztottunk…
Pék Zoltán ugyanis most már rocksztár a regényírók között is, szimplán azért, mert képes volt egy olyan regényt alkotni, amely megosztja az embereket. A Moly.hu-n a könyv értékelése 70%-on áll jelenleg, és a legmagasabbat jelentő 5 csillagtól a másfél csillagos értékelésig mindent kapott. Hideget és meleget, bőven. Pusztán összehasonlításként: Philip K. Dick regényei 68 és 90% között mozognak, hasonló reakciókat kiváltva a könyvmolyokból. De persze nem ez az egyetlen szempont, amiben párhuzamot vonhatunk a két szerző között, hiszen a regény olvasása közben el-elfoghat minket az az érzés, hogy végre megérkezett közénk a magyar PéKáDé.
A történet főszereplője egy Corvinus nevű férfi, akinek az eredeti nevét vagy a korát nem tudjuk, és a sötét múltjának is csak részleteit ismerhetjük meg. Persze néha ez is elég, a többit majd hozzáképzeljük magunk a szörnyű részletek alapján. Árvaként került a Házba, sok más sorstársával együtt, de nem jótét lelkek fogadták be, kihasználták őket a lehető legbrutálisabb módokon, ahogy egy gyermekkel csak bánni lehet. A Házból pedig csak egy szörnyű tragédián át vezetett kiút, amelyben Corvinus elveszítette a legjobb barátját. Ezután az utca tanította tovább, ahol hamarosan viszonylag sikeresnek mondható shiftelő lett, és kiismerte a pesti alvilágot. De a múltat... azt nem volt képes feledni.
És ez már nem az a Budapest, amit mi ismerünk, és amelynek utcáit rójuk nap mint nap. Ez egy furcsa, kettészakadt, lerobbant, disztópikus Budapest, amelynek a korát be se tudjuk határolni. Annyit tudunk, hogy az Unió felbomlott, Európa kettészakadt, a határt pedig a Duna jelenti, amelynek mindkét oldalán nehéz az élet. Pest belvárosa jelenti a Várost, ahol az élet hipermodern, a zebránál várakozva például holografikus reklámalakok szólítanak le minket, és mindenhol felhőkarcolókat és hatalmas üvegfelületeket látunk. Ezzel szemben Pest külső része a Sikán, ahol az élet kopottas, és a bűn bármikor leránthat a mélybe, de bizonyos szempontból még mindig jobbnak tűnhet az élet itt, mint a vallási fanatikusok által vezetett Budán, ahonnan hivatalosan valamennyi elektronikai eszközt száműztek, vagy a Dzsunkavárosban, ahol mindenféle jött-ment népek tengetik az életüket. A könyv nagy erőssége, hogy képes kapcsolatot teremteni az olvasó és a sztori között a városon keresztül: újra és újra fel fog merülni bennünk, hogy ismerjük-e azt a környéket, azt az épületet, azt az utcát, amiről a szerző éppen beszél. Ez az egész a mi jövőnk.
A cselekmény akkor indul be igazán, amikor hősünket egy régi ismerőse, Tandem keresi fel, és segítséget kér tőle egy gyerek eltűnésének ügyében. Corvinusnak a hasonló ügyletek egyáltalán nem szerepelnek a munkaköri leírásában, de mivel jön egy szívességgel Tandemnek, aki szintén a Házból küzdötte fel magát, ezért rááll a dologra. Tandem azonban igen hamar kezdi alulról szagolni az ibolyát… Corvinushoz pedig egy fura felvétel kerül, amelyen az eltűnt fiún kívül láthatja régi ellenségét, a férfit, aki a Házban kínozta és a legjobb barátja halálát okozta: Sántadögöt. Innentől pedig nincs megállás, a múlt szellemét nem lehet visszazárni a palackba, és hősünk nem pihenhet, amíg nem találja meg a fiút és nem törleszti az adósságát.
Nem mondhatjuk, hogy a történet tökéletes, néhány fordulata nagyon is kiszámítható. Ilyen például az alvilág fejének, Kandónak az igazi személyazonossága, amelyre apróbb utalásokból már fejezetekkel korábban rájöhetünk, mielőtt még fejbe kéne csapnia minket az igazságnak. A lezárásra azonban nem panaszkodhatunk: annak ellenére, hogy végig érezzük, merre halad a történet, hogy pontosan tudjuk, hogy itt egyszerűen nem lehet happy end, a szerző mégis olyan eseményláncot tár elénk, amely ha nem is lep meg, de keserű mosolygásra késztet minket.
Amit pedig egy pillanatig sem szabad elfelejtenünk, az a háttérvilág kidolgozottsága. Olyan apró részleteket tudunk meg, olyan logikusan átgondolt háttérfolyamatokat találhatunk, olyan mélyen látunk néha egy lelkileg megnyomorodott ember fejébe, hogy kénytelenek vagyunk megbocsátani, hogy a történet nem emel minket a magasba. És akkor még egy szót sem ejtettünk arról a különleges és egyedi hangulatról, amely PKD könyveit is átjárja, és amitől igazán jó lesz ez a könyv. Ebben persze nagyon sokat segít a nyelvezete is: Pék Zoltán megmutatja, hogy nem csak fordítóként tud bánni a szavakkal. Ha ahhoz van kedve, új kifejezéseket alkot vagy régieknek ad új értelmet, ha ahhoz, akkor kultúránk különböző sokatmondó szófordulataival játszik.
Lehet, hogy Pék Zoltán sokak számára regényíróként nem volt képes megugrani azt a lécet, amelyet fordítóként olyan magasra rakott, de ha elvonatkoztatunk, azt kell mondanunk, hogy a Feljövök érted a város alól egy jó könyv, egy színvonalas első regény. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a szerző még egy dologban követni fogja Philip K. Dicket: hasonlóan termékeny író lesz.
